Üzleti sikerei mellett növekedését is eredményesen folytatta 2024 első félévében a 4iG Csoport, az IFRS szerinti konszolidált beszámolójában 328,4 milliárd forintos, azaz 23 százalékkal magasabb nettó árbevételről számolt be az előző év azonos időszakához képest. A konszolidált EBITDA 16 százalékkal múlta felül az előző évit, emellett pedig 34 százalékot EBITDA-marzs mellett 110,5 milliárd forintra nőtt.
A vállalat közleményében azt írja, a jelentős növekedés főként a Vodafone Magyarország inorganikus növekedésének, illetve a leányvállalatok előző időszakhoz viszonyított kimagasló működési eredményének köszönhető.
A vállalatcsoport normalizált adózott eredménye, a vételárallokációs hatásoktól, illetve a pénzkiáramlással nem járó nem realizált árfolyamveszteségtől megtisztítva, mínusz 1,5 milliárd forintot tett ki, az eredményre a pénzkiáramlással nem járó tételek hatottak negatívan, melyek főként az elhatárolt kamatráfordításokban, a nem realizált árfolyamveszteségben merültek ki, továbbá abban, hogy a nemzetközi standardok miatt alkalmazott vételár allokációs hatások miatt a korábbi akvizíciókhoz köthető értékcsökkenési leírások voltak.
Az akvizíciókkal a csoport tulajdonába került eszközök vételár-allokációs hatásai, az eszközök hasznos élettartamának végéig, vagy elidegenítéséig hatnak majd negatívan a vállalatcsoport eredményességére, ezek azonban valós pénzráfordítást nem jelentenek – szögezi le közleményében a 4iG.
Jön a One: megállapodott a 4iG csoport és az RTL Magyarország
2025. január 1-től a 4iG a magyar piacon egyedüli telekommunikációs szolgáltatóként értékesítheti az RTL Magyarország streamingszolgáltatását, az RTL+-t - közölte a 4iG. A megállapodás értelmében a 4iG csoport - így a Vodafone Magyarország és a DIGI - ügyfelei akár előfizetésük részeként, egyetlen televíziós platformról érhetik el az RTL+ teljes kínálatát. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Így vonult be a börtönbe Gyárfás Tamás

Őrület határán a könyvelők, nem bírja a NAV oldala a bevallásokat

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

A kormány 300 ezer tartalékosa 24 órát nem bírna a munkahelyén

Nagy dobásra készül Putyin? Hátborzongató becenevű tábornokot nevezett ki főparancsnoknak

Ne megszokásból várja a buszt és parkoljon, holnap minden máshogy lesz

Hatalmas magyar felfedezés: képesek megszökni a rákos sejtek a kemoterápia alól
Két órába se telt, mire kiderült: velünk marad a háború
