Egyes statisztikák szerint óránként 180 000, évente pedig több mint másfél milliárd darab PET-palackot használunk fel Magyarországon.
A turisztikai övezetekben az átlagnál nagyobb az egyszer használatos csomagolóanyagok forgalma, leginkább a nyári hónapokban. Mindez folyamatosan fokozza a klímaválságot és terheli az élővilágot.
A helyzet azonban sokkal jobb, mint négy-öt éve, akkoriban a PET-palackoknak csupán kevesebb mint egyharmadát hasznosították újra itthon, a többi lerakókon, égetőkben vagy a legrosszabb esetben a természetben végezte – mutat rá a Balatoni Turizmus Szövetség.
Az új szabályozásnak köszönhetően reményeik szerint a Balaton környezeti terhelése már idén is csökkenni fog.
A tavaly megjelent rendelet értelmében minden legalább 400 négyzetméter eladótérrel rendelkező élelmiszerbolt számára kötelező visszaváltó automatát üzemeltetni. Amennyiben az itt működő automata éppen üzemen kívül van, akkor kézi átvételt kell biztosítani a vásárlóknak a visszaváltásra.
A Balatoni Turizmus Szövetség most olyan akciót indít, amelyben a környezettudatos nyaralásra hívja fel a figyelmet.
Íme, mit ajánlanak:
- Ha tehetjük, járjunk kerékpárral a strandra vagy akár bevásárolni is. Akinek nincs kerékpárja, az kölcsönözhet a BalatonBike365 központjaiba jó ár-érték arányú bicikliket.
- A boltokban ne vásároljunk feleslegesen. Gondoljuk végig, hány százalékát dobtuk szemétbe azoknak az élelmiszereknek, amelyeket legutóbb vettünk.
- Ha balatoni áruházláncok egyikében vásárolunk, akkor részesítsük előnyben a csomaglásmentes termékeket, vigyünk magukkal egy saját szatyrot, kosarat.
- Ha tehetjük, akkor felejtsük el az egyszer használatos műanyag villákat, késeket. Igyekezzünk a nyaralásból kiszorítani azokat a műanyag eszközöket, amelyek egy használat után egyből a szemétben végzik.
- Váltsuk vissza a PET-palackokat.
- Igyunk csapvizet, a Balaton környékén ez kiváló minőségű.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat