Perlusz László, a VOSZ főtitkára a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) augusztus 18-i ülése után azt mondta, értékelik a kormányzat józanságát, hogy az iparpolitikában, iparvédelemben és a foglalkoztatáspolitikában is alkalmazkodni kíván a tavalyi tervekhez képest megváltozott gazdasági körülményekhez.
Üdvözölte továbbá, hogy kiterjesztik a 3 százalékos kamatozású hitelt a Széchenyi Kártya Program további hiteltermékeire, és a Demján Sándor Program többi elemét is.
„Fontosnak tartjuk az adó- és járulékkedvezmények és adminisztratív költségek csökkentését, ahogy a mesterséges intelligenciára épülő technológiák elterjedésének támogatását is – ebbe tevőlegesen, mind a Demján Programon keresztül, mind saját VOSZ fejlesztésekkel is beszállunk”
– hangsúlyozta Perlusz László a VÖSZ közleménye szerint.
A tavaly kötött bérmegállapodás kapcsán a főtitkár kiemelte, hogy ugyan folytatni kívánják a bérfelzárkóztatási programot, de a tavalyi tervekhez képest lényegesen elmarad a gazdasági növekedés, ezért elkerülhetetlen lesz az ütemezés újratárgyalása. Hozzátette, látva a kormányzat nyitottságát, szerinte jó esély van egy motiváló és vállalható bérfejlesztés megvalósítására, ami nem sújtja elviselhetetlen bérköltséggel a vállalkozásokat, sem a jövő évben, sem azután.
Itt az újabb jó hír a kormánytól: 15 százalékos béremelés jön
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter bejelentette: szeptember elsején folytatódik a béremelés a közigazgatásban.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye