Az alábbi szöveggel jelent meg egyedi közlekedési tábla az Üllői úton: Sávváltás csak a 100E számára engedélyezett. Vitézy Dávid erre reagálva az üllői úti buszsávok megszüntetését és a forgalmi rend kaotikusságát kritizálta a Facebook-oldalán.
„Amióta többször is szóvá tettem, hogy az Üllői úton a buszok lettek az új forgalmi rend legnagyobb vesztesei a korábbi buszsáv megszüntetése miatt, sajnos nem sok változás történt. Azon kívül persze, hogy hirtelen megszületett a felfedezés, hogy a majd’ két éve a buszok előtt lezárt népligeti felüljáró még sincs olyan rossz állapotban és újra tudnak haladni a buszok rajta" – írta.
A korábbi közlekedésért felelős államtitkár hozzátette: „a lényeget érintően a véleményem továbbra is változatlan: itt lenne az ideje a kapkodás helyett a belső Üllői út forgalmi rendjét teljesen felülvizsgálni...Rendőr legyen a talpán, aki egy itt sávot váltó autóst megbüntet a kis szöveges táblácska alapján.
Vitézy Dávid azt is megjegyezte, hogy az újból elérhetővé vált európai uniós források, és a „bringasztrádák” fejlesztésre kiírt BKK-s pályázat mindezt lehetővé is teszi.
Szükség van itt biztonságos kerékpársávra, ebben nincs vita, de a forgalmi rend ma kaotikus. Posztoltam róla korábban is elég sokat, a kerékpározás számára szükséges szélességű sáv biztosítása mellett is elférne a buszsáv a Kálvin tér felé
– hangsúlyozta Vitézy Dávid.
Bezzeg Prága, Vitézy a vasútállomások építését szorgalmazná Budapesten is
Budapesten számos vasúti megálló hiányzik, melyek megépítése szerepelt a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiában – írta Facebook-oldalán Vitézy Dávid, volt közlekedésért felelős államtitkár, aki rendszeresen posztol a magyar vasút helyzetéről. Most egy prágai állomás átadása adott erre okot. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok