Március végén 26,2 milliárd forinttal tartoztak beszállítóiknak a magyar kórházak. Az adósságállomány szerkezetének alakulására jellemző, hogy a havi 3,8 milliárdos gyarapodás kétharmada (2,4 milliárd) a 60 napon túl lejárt a tartozásokat növelte, így annak ellenére, hogy decemberben a kórházak 44 milliárd forintot kaptak a működés támogatására, közte a 30 napon túli adósságaik rendezésére, most mégis a hosszú lejáratú adósságok teszik ki a teljes állomány egyharmadát. Vagyis az első negyedév végére már 8,5 milliárd forint fizetési határideje több mint 2 hónappal ezelőtt lejárt a MÁK legfrissebb adatai szerint.
Ez arra utal, hogy a kórházak nem a számlák lejárati ideje szerint rangsorolják a szállítóikat, azok az intézmények, amelyek nem képesek kifizetni az összes kötelezettségüket, nem a legrégebbi tartozást rendezik, hanem valamilyen más szempont az irányadó.
A márciusi adatok szerint az adóslisták korábbi éllovasának, a Honvédkórháznak gyakorlatilag továbbra sincs lejárt tartozása. Hat kórház viszont több mint egymilliárddal tartozik az első negyedév végére (Békés megyei kórház 1,3 milliárd, Dél-pesti Centrum kórház, lánykori nevén Egyesített Szent István Szent László kórház, Bajcsy kórház 1,1-1,1 milliárd, Szent János kórház 1,2 milliárd, Péterfy Sándor utcai kórház 1,9 milliárd, Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza kórház 1,1 milliárd).
A legnagyobb havi növekedést - 370 millió forintot - a gyógyító megelőző ellátásban aktívan részt vevő Pécsi Tudományegyetem produkálta.
A növekedés a szokott trendet trendet követi, alapvetően indokoltan, hiszen évek óta hiányzik az az egy-két havi finanszírozás a kórházi büdzsékből, s nyoma sincs strukturális változásnak, vagy a dologi kiadásokra fordítható plusz forrásnak. Az egészségügyi fejlesztésekre fordított, sokat hangoztatott 500 milliárdos uniós forrás, és a szintén gyakran ismételt bérfelzárkóztatás közepette dologi kiadásokra mind kevesebb jut, szemben a technológiai robbanást követő globális trenddel. Így nem csoda, ha a kórházi gyógyításból hiányzó eszközök mellett a duzzadó adósság is állandó kísérője a magyar egészségügynek.
Képünk forrása: Shutterstock
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz