Ezek a munkálatok, az elöregedett utak burkolatának cseréjét jelentik 1-2 rétegben.
Ha kell a burkolat alatti réteget, de ahol szükséges a teljes pályaszerkezetet is cseréli a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
– nyilatkozta Szimicsku László, a vállalat kommunikációs igazgatója a Spirit FM-nek.
Mint mondta, főként az M1-es, az M3-as és az M7-es autópályán lesznek munkálatok.
Nemcsak önmagában a felújítás miatt fontosak ezek a javítások, hiszen ezekkel a munkavégzésekkel már előre készülnek a későbbi sávbővítésekre is.
Ahol lehet, a leállósávokat is felújítják, hogy amikor készen lesznek a bővítések tervezésével, előkészületével, a szintbe hozott utak alkalmasak legyenek arra, hogy a bővítés miatt a forgalmat rájuk tereljék.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak