A miniszter hangsúlyozta, hogy a szakképzési rendszer 2020-as átalakítása óta negyedszer emelkedik a szakképzésben dolgozók bére, idén a négy évvel ezelőtti szint dupláját tette ki az oktatók bére, ami már a két és félszeresére emelkedik jövőre. Hozzátette, a mostani bérfejlesztés nem uniós forrásból valósul meg, a kormány biztosít rá 50 milliárd forintot a költségvetésből.
Hankó Balázs leszögezte azt is, hogy a béremelés minden szakképzési intézményre érvényes, legyen az állami, egyházi vagy egyetemi fenntartásban.
A részleteket ismertetve elmondta, hogy jövőre 2020-hoz képest a pályakezdő oktatók havi bruttó bére 280 ezer forintról 705 ezer forintra, a „derékhad” bére 320 ezerről 800 ezer forintra, míg a régebb óta dolgozóké 380 ezer forintról 950 ezerre nő ugyanebben az időszakban.
Elegük van a tanároknak, újabb bojkottot hirdettek
A pedagógusok teljesen értelmetlennek tartják a NAT-vizsgát, szerintük inkább a valós problémákkal, a tanárbérekkel kellene foglalkoznia Pintér Sándornak.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Rémálmot hozott a Mikulás: több gyermek rosszul lett a horrorédességtől a magyar városban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz