A Magyar Közlönyből derült ki, hogy Orbán Viktor miniszterelnök által jegyezett döntéssel a kormány módosította a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló rendeletét.
Az új szabályok szerint
Kapcsolódó
2025. szeptember 1-jétől a Széchenyi Pihenő Kártyát a pénzforgalmi szolgáltatónak olyan műanyag formájú és infokommunikációs eszközre digitalizálható készpénz-helyettesítő fizetési eszközként kell kibocsátania, amely
- a kártyabirtokos számára kizárólag korlátozott rendeltetésű fizetési számlán jóváírt Széchenyi Pihenő Kártya juttatások terhére teszi lehetővé fizetési megbízások megtételét;
- elektronikus elfogadóhelyi terminál által olvasható, és azon keresztül is alkalmas a fizetési megbízások megtételére.
Ez azt jelenti, hogy a kártya továbbra is korlátozott célokra lesz felhasználható (például szálláshelyek, étkezés, pihenés), de digitális eszközön, azaz mobilalkalmazáson vagy digitális pénztárcán keresztül is használható lesz, de fél év múlva nem feltétlenül szükséges a már megszokott fizikai kártya.
A kormány korábbi döntése szerint jövőre egyébként már lakásfelújításra is felhasználható lesz a SZÉP-kártya egyenlege béren kívüli juttatásként.
A SZÉP-kártya éves keretösszege pedig 120 ezer forinttal nő, miután az Aktív Magyarországért felelős államtitkárság javaslatára új alszámlát vezetnek be. Az új zsebnek köszönhetően sportra és mozgásra is költhetünk a béren kívüli juttatásból, havonta 10 ezer forintot.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste