A tatai Rákóczi utcában működő City SPAR augusztus 19-én véglegesen beszüntette működését. A vásárlókat kihelyezett közlemény tájékoztatta arról, hogy az üzlet többé nem nyit ki.
Azért bír szimbolikus jelentéssel ez a bezárás, mert a rendszerváltás után épp Tatán kezdte meg a magyarországi működését a Spar üzletlánc. Mindazonáltal a város a történelmi jelentőségű első SPAR-üzlet továbbra is fogadja a vásárlókat, egy másik tatai egységet érint a mostani bezárás.
Az első üzlet az országban
1991 őszén az Ady Endre úton nyílt meg az ország első SPAR üzlete. A korabeli beszámolók szerint a tatai bolt már ekkor nyugat-európai színvonalat képviselt: széles áruválasztékkal, korszerű berendezésekkel és a magyar vásárlók számára addig ismeretlen vásárlási élménnyel szolgált. A megnyitón a Generál Rt. és osztrák partnereik vezetői is részt vettek, akik kiemelték, hogy a tatai üzlet a minőségi kereskedelem új korszakát hivatott elindítani Magyarországon.A most bezárt Rákóczi utcai City Spar-on kívül a lánc többi tatai és környékbeli egységeit továbbra is igénybe vehetik a vásárlók. Azonban a döntés sokakat váratlanul ért, mivel hosszú időn keresztül a belváros egyik meghatározó élelmiszerüzlete volt a bolt – írja a kemma.hu
Mint megírtuk, a közelmúltban Szegeden, a Tápai úton szűnt meg egy Spar-üzlet, ami a helyiek körében értetlenséget váltott ki, mivel a környék egyetlen jelentősebb élelmiszerüzlete volt. Augusztus végével pedig a Kisújszálláson működő boltra is felkerül a lakat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye