Semmilyen manipulált hanganyag nincs a nyomozó hatóság birtokában a Fenyő-ügyben - tudta meg a lap belügyi forrásból. A gyilkosság ügyében tavaly október 31-én újraindított nyomozásban egy 2014-es, vágatlan, teljes hanganyag szerepel, amin Portik Tamás és Gyárfás Tamás beszélget Fenyő János 1998. február 11-én történt kivégzéséről. Ez a hangfelvétel valóban ott van a bizonyítékok között a mintegy tízezer oldalnyi nyomozati irat mellett.
Úgy tudják, a dossziékban az összes olyan, az elmúlt húsz évben keletkezett, a Fenyő-gyilkosság felbujtóival kapcsolatos iratok - köztük a fedett nyomozóktól, magyar és külföldi informátoroktól, valamint titkosszolgálati forrásokból származó dokumentumok - is éppúgy ott vannak, mint a Kovács Lajos által vezetett "döglött ügyek" osztályának feljegyzései. A gyilkosságért életfogytiglanra ítélt Jozef Rohác perében nem szerepelt egyetlen irat sem felbujtóról, vélhetően azért, mert akkor még (csak 2017-ben született jogerős ítélet ) a hatóságok nem voltak készen a teljes körű bizonyításra.
Gyárfás Tamás pedig a bűnügyi őrizetből szabadulva múlt csütörtökön azt mondta, hogy az ellene bizonyítékként szolgáló hangfelvétel "manipulatív, összevágott hordalék". Állítása szerint a felvételt neki dobták be a levelesládájába, és ő adta át azt a nyomozó hatóságnak. Csakhogy a Magyar Idők szerint ez a felvétel nem az, amiből a rendőrség dolgozik, bár a tartalma hasonló lehet. Gyárfás egyelőre nem nyilatkozik az üggyel kapcsolatban, így nem tudható, hogy ő pontosan milyen kazettáról beszélt a szabadulásakor.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót