Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára az Indexnek arról beszélt, hogy önmagában nem az ATM-ek beszerzési költsége és telepítése, hanem a működtetésük folyamatos fenntartása jelenti a jelentősebb kiadást. Hozzátette, a bankok mellett a készpénzlogisztikai szolgáltatóknak is jelentős fejlesztéseket kell végezniük.
A főtitkár a lapnak úgy fogalmazott, az ATM-ek működtetésével és fenntartásával kapcsolatos költségek csak komoly használati forgalom mellett tudnak megtérülni, ezen felül pedig az ingyenesen nyújtott készpénzfelvételi szolgáltatás tranzakciós illetékének eltörlésére, ezek hiányában pedig a település költséghozzájárulására lenne szükség.
Kovács Levente szerint Magyarországon jelentős költséget jelent továbbá a készpénzlogisztikai cégek díjszabása. Ők azok, akik rendszeresen töltik az ATM-eket, de a szállítás mellett végzik a címletezést, átszámolást és a sérült bankjegyek kiszűrését is.
Hozzátette, mivel itt élőmunka-igényes, veszélyes, bizalmi tevékenységről van szó, az itteni költségek folyamatosan emelkedtek az elmúlt években, a készpénzlogisztikai piacot pedig lényegében két szolgáltató biztosítja a hazai környezetben.
Kovács Levente leszögezi, a szolgáltatás rendkívül beruházásigényes, ezért nem várható az új szereplők és kapacitások gyors megjelenése, ezek hiányában pedig a további településeken az ATM-ek működtetése sem lehetséges.
Felmerül a kérdés szerinte ugyanakkor, ha a mai infrastruktúrát üzemeltető bankoktól elvárható-e, hogy ezeket a költségeket magukra vállalják.
A főtitkár ugyanis arra emelékeztetett, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 1/2023. (I. 17.) számú bankjegyrendelete azokat a hitelintézeteket kötelezi készpénzkiadó automaták telepítésére, akiknek kibocsátott bankkártyáinak száma eléri az 1 százalékos részesedést.
Tavaly december végén 10,283 millió bankkártya volt a jegybank adatai szerint forgalomban, ennek alapján pedig azoknak a bankoknak kellene ATM-hálózatot működtetni, amelyek legalább 100 ezer kártyát kibocsátottak.
Kovács Levente szerint felmerül, hogy mennyire igazságos az a rendszer, ami nem vonja be az automaták telepítésébe a külföldi székhelyű pénzügyi szolgáltatókat.
Az Index megemlíti, hogy a Revolut is ebben a helyzetben van, mivel közel 2 millió magyar ügyfélnek bocsátott már ki bankkártyát. A főtitkár úgy látja, hogy a bankkártyaszám alapján ezeknek a szolgáltatóknak lenne kötelességük mintegy ezer darab új ATM telepítése a jelenlegi 5146 darabos ATM-hálózat mellett.
Már itthon toboroz a Revolut
A neobank Magyarországon készül fióktelepet létrehozni, ennek munkálatai pedig gőzerővel zajlanak.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Karácsony meleg étel nélkül? Ezért állnak sorba ezrek a Népligetben
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Furcsa év, nagy döntések: Orbán Viktor szerint minden összejött idén
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából