A levélben az sérelmezik, hogy bár régóta egyeztetnek a kormánnyal többek között a Munka törvénykönyve (Mt.) módosításáról, a sztrájktörvény problematikus pontjairól, valamint a különösen nagymértékű fizikai és/vagy pszichés megterhelést okozó munkakörülmények között dolgozó munkavállalók helyzetének javításáról, megállapodás nem jött létre.
Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács keretében 2010 óta szintén folyamatosan eredménytelen tárgyalások folynak a közszféra bér- és foglalkoztatási helyzetével, munkajogi szabályozásával kapcsolatban.
Kapcsolódó
2018. december 19-én 15 szakszervezet, illetve szakszervezeti szövetség megalakította az Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottságot. A bizottság megfogalmazta a követeléseit:
- a Munka törvénykönyve átfogó felülvizsgálata, különös tekintettel a rendkívüli munkaidő és a munkaidőkeret szabályozására és a munkavállalókra nézve kedvező módosítása;
- a sztrájkjog újraszabályozása, a szociális párbeszéd munkavállalói érdekeket is tükröző érdemi megállapodásokra törekvő működtetése;
- tisztességes munkáért tisztességes béreket a béregyenlőtlenségek mérséklésére is figyelemmel, a béren kívüli juttatásokra vonatkozó kedvező szabályok visszaállítása, a közszféra bérhelyzetének rendezése, különös tekintettel a Kjt. illetménytáblájának rendezésére és a diplomás bérminimum bevezetésére;
- rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszer kidolgozása, a korengedményes illetve a korkedvezményes nyugdíjak korszerűbb formában történő visszaállítása, a megváltozott képességű dolgozók támogatása.
A szakszervezet azt kéri, hogy a kormány öt napon belül jelölje ki az egyeztető eljárásban résztvevő képviselőjét és Orbán Viktor az egyeztetés helyéről és időpontjáról szóló értesítését haladéktalanul küldje el nekik.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta