A fővárosi önkormányzat még március végén úgy döntött, hogy kihasználva a karantén időszaka alatt felére csökkent gépjárműforgalmat, Budapest néhány fontos útvonalán ideiglenes kerékpársávokat alakít ki. Az új sávok igencsak megosztják a társadalmat, főleg azért, mert felmerült azok véglegesítése.
Az egyik legnagyobb "konfliktusgóc" a Nagykörúti kerékpársáv, ahol mintegy 3 kilométeren az autósok az eddigi két sáv helyett csak egyet használhatnak. Felfestettek sávokat a Bartók Béla úton, a Tétényi úton, az Üllői úton, a Villányi úton is használható az új kerékpársáv.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) augusztus 31-ig várja az emberek véleményét az új sávokról, miközben a Budapest Közút figyelemmel kíséri a teljes útszakasz összes sávjának használatát, és ennek fényében dönt a szükséges korrekciók elvégzéséről.
A téma teljesen megosztja a magyar társadalmat: ez derül ki a Napi.hu számára a Pulzus Kutató által készített reprezentatív közvélemény-kutatásból.
A megkérdezettek 32 százaléka mindenképpen támogatná a sávok állandósítását, míg 23 százalékuk abban az esetben, ha az érintettek többsége ezt támogatja. Tehát az emberek 55 százaléka hajlik arra, hogy maradjanak a felfestések.
![](http://www.napi.hu/showpic.php?p=/fototar/202008/orig/image1597998030.jpg&w=500)
Ezzel szemben 17 százalék nyilatkozott úgy, hogy ez túl nagy problémát okozna az autósoknak, míg 32 százalék a különálló kerékpárutak létesítését támogatja. Utóbbi nem jelenti a kerékpárúthálózat fejlesztésének elutasítását, de biztonságosabb formában tenné azt.
A budapestiek körében 29 százalék mondta azt, hogy igen, a kerékpározást minden esetben támogatni kell és 27 százalék hagyná a sávokat abban az esetben, ha az érintettek többsége ezt szeretné. Mindössze 9 százalékuk aggódik az autósközlekedés miatt, ugyanakkor 35 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy önálló sávok kellenek, tehát a felfestéseknek ebben a formában el kell tűnniük.
![](http://www.napi.hu/showpic.php?p=/fototar/202008/orig/image1597998003.jpg&w=500)
Az autósok érdekeiért leginkább a megyeszékhelyen lakók állnak ki (23 százalék), míg a községben élők a kerékpárosok pártját fogják a budapesti utakkal kapcsolatban.
A végzettség szerinti bontásból az derül ki, hogy az alapfokú végzettségűek inkább támogatnák a sávok fenntartását, míg a diplomások csak akkor, ha az érintettek többsége ezzel egyetért.
![](http://www.napi.hu/showpic.php?p=/fototar/202008/orig/image1597998043.jpg&w=500)
Az autósok érdekeit az érettségizettek tartják leginkább szem előtt, bár arányuk nem kiemelkedő.
Nincsenek komoly eltérések a kor szerinti bontásban, amely cáfolja azt a vélekedést, hogy nagyvárosi kerékpározás inkább a fiatalok közlekedési formája.
![](http://www.napi.hu/showpic.php?p=/fototar/202008/orig/image1597997983.jpg&w=500)
A férfi válaszadók körében relatív többségben vannak azok, akik minden körülmények között támogatják a biciklizést, a nőknél pedig kiemelkedik az a csoport, amely az érintettekre bízná a döntést.
![](http://www.napi.hu/showpic.php?p=/fototar/202008/orig/image1597998016.jpg&w=500)
Ezt kell tudni a kutatásról
A Pulzus Kutató felmérése 1000 fő megkérdezésével történt, a válaszok reprezentálják a magyar felnőtt lakosság véleményét. Ez azt jelenti, hogy az adatok nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint a magyar alapsokasági adatoknak megfelelően tükrözik a felnőtt, 18 pluszos lakosság véleményét."Csatlakozz a Pulzushoz! Légy Te is véleményvezér!"
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)