Hamarosan kezdődik a Vadász György által tervezett Városmajor Posta felújítása és bővítése. A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. által megvalósuló beruházás keretében egy parkolóházzal is bővül az 1981 és 1986 közötti időszakból származó üvegépület.
Az akkori időkben ultramodernnek számító épületet azért hozták létre, mert a postának egy nagy telefon- és kapcsolóközpontra volt szüksége, amelyet ebben az épületben helyeztek el. Az irodaház a 2000-es évek második felében a Városmajor Projekt Kft. tulajdonába került – adott hírt róla az Építészfórum.
Kapcsolódó
Út a Móriczhoz és a Nyugatihoz
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) XII. kerületi csoportja augusztus 30-án tette közzé Facebook-oldalán, hogy már egy hónappal korábban értesültek arról, hogy szeptemberben bezár a Városmajor Posta, hogy a tulajdonos ingatlanfejlesztő cég megkezdhesse az irodaház és a parkolóház építését.
Azóta több bennfentes helyről is megerősítették a hírt a szervezet számára, szeptember 1-től pedig már a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren vehetik fel ajánlott leveleiket és csomagjaikat a XII. kerületi lakosok, míg az I. és II. kerületiek innen a Nyugati postához kerülnek.
Jogerős építési engedély
Az épület 2020 januárjában került újra a figyelem középpontjába, amikor arról szóltak a hírek, hogy a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) megvásárolta a 15 ezer négyzetméteres irodaházat.
A 12. kerület egyik legfrekventáltabb utcájában álló épület akkor már rendelkezett egy 7 szintes, 248 férőhelyes parkolóház kialakítására alkalmas bővítmény jogerős építési engedélyével. Az MKKP szerint a tervezett felújítás most kezdődhet meg.
A BIF honlapján egyelőre nem sok információ érhető el a Major Park névre keresztelt projektről. Néhány látványterv kíséretében mindössze annyit írnak, hogy az irodaház teljes felújítása és fejlesztése rövidesen elkezdődik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kormányinfó: itt vannak az év utolsó bejelentései
Megszólalt Lázár János a fuvarozók tüntetése után, jöhetnek a tárgyalások
Kockázat vagy kényszer? Újraindítják a világ legnagyobb atomerőművét
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Bejött a filléres adventi mulatság, több tízezren lakhatnak jól karácsonykor