A növekedés megfelel a várakozásoknak, az első negyedévben is számottevő, 24,7 százalékos volt a növekedés. A bővülés elsősorban a tavalyi gyenge teljesítményből fakadó bázishatásnak és az induló uniós és kormányzati projekteknek köszönhető - értékelte a friss adatsort Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető elemzője.
Bár az éves szintű növekedés jelentős, a munkanaphatással és szezonálisan korrigált adatok alapján havi szinten 2,6 százalékos visszaesés volt az ágazatban. Ebben szerepet játszhatott, hogy az idén bekerült a képbe egy plusz munkaszüneti nap, a húsvétpéntek.
Kapcsolódó
A rendelésállomány jelentősen, több mint 90 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ugyanakkor kérdés, hogy lesz-e elég kapacitás a szektorban. A kapacitás- és munkaerőhiány egyébként drágítja az építkezéseket - véli Németh. A szakember szerint ez az év rendhagyó lesz. Bár magas növekedést mutat majd a statisztika, de ez arra lesz elég, hogy az ágazat a múlt évi visszaesést behozza.
A fellendülést a szerződések állománynövekedése is alátámasztja és itt további növekedés várható, mivel a kereslet továbbra is kiemelkedő mind a lakóingatlanok, mind pedig az irodafejlesztések iránt - állapította meg Horváth András, a Takarékbank Zrt. elemzője.
A lakóingatlan-fejlesztéseket a megugró piaci kereslet mellett a csok, illetve az újlakás áfa 2019 végéig fennálló 5 százalékos szintje is hajtja. Itt szükség lenne a kedvezmény időbeni meghosszabbítása a lendület fenntartásához - véli a szakértő.
Idén az év egészére 20 százalékot kissé meghaladó növekedést vár az építőipar teljesítményében, de az építési engedélyeket és a bejelentett kereskedelmi fejlesztéseket figyelembe véve felfele mutatóak a kockázatok. A fellendüléssel kapcsolatban érdemi kockázatot a fellépő szakemberhiány jelenthet, amit a munkaerő felvételi statisztikák is alátámasztanak.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is