Szerdán este nyolc órakor kihirdették a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A 400 feletti pont jó esélyeket jelentett, de van olyan szak, ahova 350 pont is elég – mondta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter.
Idén a ponthatárváró rendezvénysorozat központi helyszíne Veszprémben, a Gyárkert Kultúrparkban volt. Az esemény házigazdája a Pannon Egyetem. Budapest mellett egyébként 11 vidéki nagyvárosban rendeztek ponthatár hirdető partikat.
Az idei évben rekordot döntött a felvételizők száma, közel 130 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba, ami hét százalékkal magasabb, mint a tavalyi adat.
A miniszter úgy fogalmazott, hogy 95 907 hallgató kap olyan tartalmú sms-t, amiben azt közlik vele, hogy felvették a felsőoktatásba.
A statisztikai adatok szerint minden második hallgató vidéki egyetemen kezdi majd el a tanulmányait. Tízből hat diák a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt szakokra nyert felvételt.
Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár azt mondta az állami férőhelyeknél tudják tartani a 10/7-es vagy a 10/8-as arányt, amit annyit jelent, hogy tíz jelentkezőből hetet vagy nyolcat államilag finanszírozott helyre vettek fel.
Idén is gazdaságtudományi képzések a legnépszerűbbek, a műszaki informatikai képzések pedig felzárkóztak a második helyre.
Egy diploma a munkaerőpiacon átlagosan 1,5 szeres bérszorzót jelent. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők a diploma átvétele után 1,5 hónappal általában el is tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon.
A felvi.hu adatai szerint idén a legidősebb jelentkező 83 évesen szeretne visszaülni az előadótermek padsoraiba. A felvételi eljárás során közel félmillió közhiteles adat: érettségi, oklevél és nyelvvizsga bizonyítvány érkezett be a felvételi adatbázisba.
A közel 130 ezer jelentkező kétharmada alapképzést választott, az átlagéletkoruk 27 év. A legkeresettebbek továbbra is a gazdasági, a műszaki és az informatikai szakok. Egyre többen választják a pedagógusképzéseket, azon belül is természettudományos szakpárt utóbbit több mint kétezren. A szakképzésből is egyre többen lépnének tovább a felsőoktatásba: az elmúlt három évben másfélszeresére nőtt az innen jelentkezők száma, írja a felvi.hu.
Jelentkezők száma képzési szintek szerint:
- Alapképzést: 88 651-en
- Osztatlan mesterképzés: 25 246-an
- Mesterképzést: 13 340-en
- Felsőoktatási szakképzést: 2493-an jelölték meg.
- Legnépszerűbb alapképzések:
- Gazdálkodás menedzsment: 7142
- Pszichológia: 6530
- Óvodapedagógus: 4490
- Kereskedelem és marketing: 4373
- Mérnök informatika 3651
- Gyógypedagógus: 3392
- Pénzügy és számvitel: 2873
Idén is az ELTE-re jelentkeztek a legtöbben, több mint 18,2 ezren szeretnének bekerülni, majd a Debreceni Egyetem 10,8 ezer jelentkezővel lett a második legnépszerűbb és a Szegedi Tudományegyetem 8,8 ezer jelentkezővel került a dobogó harmadik fokára.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter