Sorra futnak be a pénzintézetektől az Otthon Start programot övező ajánlatok, és akad olyan bank, amelyik 3 százalék alatti kamattal kínálja hitelportékáját. Számos más kedvezménnyel is csábítják meglévő és potenciális ügyfeleiket, az egyes díjelengedések, jóváírások feltételei a banki hirdetményekben is fellelhetők részletesen a kamattámogatott lakáshitellel összefüggésben.

Bár az Otthon Start deklarált célja a fiatalok első lakáshoz jutásának megkönnyítése, nem csupán a legfiatalabbakra korlátozódik a célközönsége, így még durvábban belobbanhat a lakáspiac Magyarországon. Ugyanakkor más támogatásokkal is kombinálható: felvehető mellé a csok plusz, a babaváró hitel, a falusi csok, az energiahatékonysági felújítási hitel, vagy épp a vidéki otthonfelújítási programmal is ötvözhető.

Ahogy azt a napokban megírtuk, az összes bank gőzerővel készül a programra, már minden bank honlapján látható az új támogatott hitelhez kapcsolódó aloldal.

Na, de lássuk, mit kínálnak az egyes bankok!

Konkrétan mivel rukkoltak elő a hiteligénylőknek?

  • Azt már pár hete tudni lehetett, hogy az Erste Bank elsők között jött ki Otthon Start-kompatibilis ajánlatával, miszerint 3 százalékos éves kamat és 3,06 százalékos THM mellett kínálja a támogatott hitelkonstrukciót, 5-25 év közti futamidővel. A pénzintézet emellett 200 ezer forintnyi jóváírással is bevonzaná ügyfeleit más induló díjkedvezményeken túl. A felvehető kölcsönösszeg minimum 4, maximum 50 millió forint lehet. Ők kissé a jogszabályi határ fölé mentek, de 50 millió forintnyi hitelösszeg és 25 éves futamidő mellett 237 106 forintos a törlesztőrészlet, és a teljes visszafizetendő 71 151 697 forintra rúg.
  • Szeptember elsejére a CIB Bank is megérkezett, náluk a kölcsönösszeg 1 és 50 millió Ft között, míg a futamidő 5-25 év között alakulhat. A kamat esetükben is a futamidő végéig fix, 2,95 százalék, a THM értéke a hirdetmény alapján az egyösszegben folyósított kölcsönök esetében 3,04 százalék. Itt is 200 ezer forint bónuszt adnak, az ügyfélminősítés díja alapesetben 30 ezer forint lenne, de ezt jelenleg elengedi a bank. Tehát az elvárt kamatszint, 3 százalék alá lőtték be feltételeiket, és kalkulátoruk alapján a legmagasabb hitelösszegnél a leghosszabb időtávra havi 236 871 forint a törlesztőrészlet, miközben 71 067 900 forint a visszafizetendő összeg.
  • Hasonlóképp a Gránit Bank is előhozakodott specifikus ajánlatával, 3 százalék alatti kamattal csábítja az ügyfeleket: 2,85 százalékos kamatszintet és 2,9 százalékos THM-et ígérnek. 200 ezer forint jóváírással, továbbá díjelengedésekkel, valamint 10 százalékos lakásbiztosítási díjkedvezménnyel igényelhető náluk a hiteltípus. Itt csak a legfeljebb 25 éves futamidőt határozták meg. A pénzintézetnél 233 223 forintot tesz ki a törlesztő, míg a visszafizetendő teljes összeg 69 977 557 forintot jelent, ami relatíve a legolcsóbb opciónak számít.
  • Ismertté vált az MBH Bank hitelajánlata is, eszerint 3 százalékos éves kamattal, illetve 3,06 százalékos THM-mel várja a hitelkérelmeket, 5-25 év közti futamidővel. Bizonyos feltételek teljesítés esetén 100 ezer forint értékű MOL ajándékkártyát kaphat ajándékba az igénylő a hitelintézettől. A törlesztőrészlet havi mértéke 237 106 forint, miközben a visszafizetendő 71 243 875 forint, amennyiben a teljes hitelösszegre igényt tartunk a leghosszabb futamidő mellett.
  • Az OTP Bank esetében is 3 százalék a kínált kamat, a THM pedig 3,1 százalék. A választható futamidő 6 és 25 év között lehet, a felvehető kölcsönösszeg pedig 500 ezer és 50 millió forint között. Alapesetben a törlesztőrészlet 238 191 forint, ám az Évnyerő Otthon Start verzió esetén az első évben 126 736, míg a második évtől 244 832 forint a törlesztő, ha valaki ezt választaná. 
  • A K&H Bank a 3 százalékos kamatú hitelt 3,2 THM mellett nyújtja. 200 ezer forintos jóváírást ígérnek, illetve gyors hitelbírálatot. Törlesztőrészletet vizsgálva 237 106 forintnyi havi összeg szükséges a teljes kölcsönösszeghez, és összességében a teljes visszafizetendő 71 387 600 forintot tesz ki.
  • Az UniCredit Bank esetében maximum 2,9 százalék a kamat, a THM 3 százalék. 5 és 25 év közti futamidő választható, és legalább 1 milliós hitelösszeg szükséges. 2025.11.30-ig akciójuk keretében egy havi teljes törlesztőrészletet, de minimum 100 ezer forintot jóváírnak.
  • A Raiffeisen Banknál a kamatláb 3 százalék, a THM pedig 3,04 százalék. Díjkedvezményeket adnak induláskor, és 100 ezres jóváírási akciót is hozzácsapnak a még idén beadott kérelmekhez.
  • A MagnetBank ugyancsak 3 százalékos éves kamatszint mellett kínál 3,2 százalékos THM-et tartalmazó hitelt az Otthon Starthoz kapcsolódóan. 

Milyen lakáscélokra alkalmazható?

  1. Lakásvásárlásra: Maximum 100 millió forint értékhatárig, négyzetméterenként legfeljebb 1,5 millió forint értékben használható fel.
  2. Családi házra és tanyára: Maximum 150 millió forint értékhatárig, négyzetméterenként legfeljebb 1,5 millió forint értékben.
  3. Építkezésre: Az engedélyhez kötött ingatlan esetén országos érvényű a támogatás.

Fontos körülmény viszont, hogy a MagNet Banknál, a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál várhatóan építkezés nem finanszírozható induláskor a szóban forgó lakáshitelből.

Kik jogosultak a támogatott hitel felvételére?

Nemcsak az első lakásukra pályázókat hozza helyzetbe a rögzített kamatozású hitel, felveheti azt minden 18 év feletti, jövedelemmel rendelkező magánszemély, aki:

  • még nem rendelkezik saját belterületi lakóingatlan-tulajdonnal,
  • az elmúlt 10 évben csak kis értékű (maximum 15 millió forint) vagy legfeljebb 50 százalékos tulajdonrésszel rendelkezett,
  • magyar lakóhellyel rendelkezik és Magyarországon dolgozik,
  • legalább két év társadalombiztosítási jogviszonnyal bír,
  • büntetlen előéletű és köztartozásmentes, és 
  • megfelel a banki hitelképességi vizsgálatnak.

Ismert, kormányzati részről Panyi Miklós államtitkár nemrég közölte, hogy szerinte a hiteltámogatásnak hála komolyan bővülni fog a hazai lakáskínálat, ami megfoghatja az ingatlanárakat.

Ám a budapesti ingatlanpiacon tapasztalható árrobbanás miatt az Otthon Start 3 százalékos kamatozású hitele egyre kevésbé jelenthet valódi segítséget a lakásvásárlóknak, mivel a drágulás könnyen felemésztheti a hitelprogram nyújtotta előnyöket. Ráadásul ez nem pusztán a hitel kondícióinak megfelelő ingatlanok esetében áll fenn.

Mindeközben olyannyira megugrott a kereslet a lakáspiacon, hogy a kínálati oldal egyre szűkül: az ingatlan.com friss elemzése szerint négy éve nem volt ilyen magas keresleti szint. Balogh László, az ingatlanportál vezető gazdasági szakértője azt gondolja, a kereslet nyár végi felfutása egyértelműen az Otthon Start programnak köszönhető.

Olykor „még a fű sem nő az ingatlanpiacon”, de az új lakáshitellel felpöröghet a drágulás

Magyarország változatlanul uniós csúcstartó az ingatlanárakban, melyek megtriplázódtak az elmúlt 15 évben. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint az újonnan bejelentett Otthon Start hitel hatására megdrágulhatnak az ingatlanok azon vidéki településeken is, ahol eddig még nem szabadultak el a ház- és lakásárak. Részletek >>>