Napra pontosan 67 évvel ezelőtt, vagyis 1957. január 17-én bízta meg Kossa István pénzügyminiszter az Országos Takarékpénztárat a lottó megszervezésével. Az első szelvények értékesítését követően az Ötöslottó sorsológömbje 1957. március 7-én pördült meg a MEDOSZ, vagyis a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetének kultúrotthonában, ahol már másfél millió szelvény tulajdonosa várta az öt nyerőszámot, az első telitalálatosra pedig öt hetet kellett várni.
Az első főnyeremény boldog tulajdonosa egy máig tartó hagyományt indított el azzal, hogy saját, valamint gyermekei életkorát játszotta meg az Ötöslottón, amivel 855 ezer forint boldog tulajdonosa lett.
Az Ötöslottó most július óta várja telitalálatosát, és már több mint 5 milliárd forinttal kecsegteti a játékosokat.
A közel fél éve tartó halmozódás és a csúcsokat döntögető főnyeremény a játékosok kedvét is fokozta, hiszen a halmozódás kezdetéhez viszonyítva már több mint 45 százalékkal nőtt a feladott szelvények száma. A játék 24 hetes halmozódása alatt már majdnem hatszázan örülhettek milliós nyereményüknek, 590 játékos volt csupán egy nyerőszámra a telitalálatostól – áll a Szerencsejáték Zrt. közleményében.
Eddig halmozódhat a nyeremény
Az Ötöslottó története során a legrövidebb halmozódás 1 hét volt, a leghosszabb pedig 39, amire legutóbb négy éve volt példa, 2020. 13. játékhetén ugyanis megszületett az Ötöslottó történetének legnagyobb főnyereménye. A szerencsés egy nyertes 6,431 milliárd forinttal lett gazdagabb.
A nyeremény halmozódására 52 hét áll rendelkezésre, ezután a főnyeremény nem növekszik tovább. Ha az utolsó sorsoláson sincs telitalálatos szelvény, akkor a főnyereményt a részvételi szabályzat alapján a többi nyertes között kerül felosztásra, de erre a játék 67 éves története során még egyszer sem volt példa.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül

Hét fantasztikus világörökségi emlék került veszélybe
