Habár a bíróság előtt megígérte, mégsem adta ki az orosz és a kínai vakcina magyarországi engedélyezésének dokumentumait az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI)- írta meg a Népszava.
A Transparency International (TI) Magyarország még februárban kérte a Szputnyik V és a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájának engedélyezésével kapcsolatos iratokat. A szervezet vezetője, Ligeti Miklós szerint az sem volt rendben, hogy az OGYÉI a rendelkezésére álló 15 nap heylett 90 napra kitolta a kérdésekre a válaszadása idejét, de az Intézet a bíróságra vitt ügyben azt is ígérte, hogy kiadja a kért dokumentumokat, ha a pert a TI szüönetelteti.
Ez utóbbi megtörtént, az OGYÉI mégsem teljesítette az ígéretét, ám az ígért dokumentumok helyett a múlt héten egy újabb levélben az OGYÉI azt közölte: a per folytatása mellett döntöttek - írja a lap.
A történet előzménye, hogy a kormány által megrendelt két vakcina nem rendelkezik (rendelkezett) európai uniós és magyarországi engedéllyel, de erős kormányzati sürgetés után, a külső szakértők aggályai ellenére kapott az orosz vakcina felhasználási engedélyt az OGYÉI-nél.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás