A Telenor úgy nyilatkozott a lapnak, hogy az új előírások valójában nem okoznak gondot, mivel függetlenítést most is végeznek. Mindössze annyi változik, hogy nem kérnek majd pénzt a szolgáltatásért.
A Vodafone arról tájékoztatta a lapot, hogy a készülék hálózati függetlenítését az ügyfeleknek kell elvégezniük - most is és a jövőben is. A társaság kérésre az ügyfél címére postai úton juttatja el a hálózati zár feloldásához szükséges kódot.
A Telekom a részletekről később ad felvilágosítást, de a jogszabályi előírásoknak meg fognak felelni - ígérték.
A függetlenítés ára jelenleg - a hűségidő lejárta, azaz a készülék megvásárlása után is - eltérő a különböző szolgáltatóknál. A Telekom 15 ezer forintot kér a feloldásért, a Telenornál fele ennyit kell fizetni. A Vodafone-nál számításba veszik, hogy a szerződés mikor köttetett, így egy éven belül húszezer, a szerződés második évében tízezer, ezt követően 2500 forint a tarifa.
Akinek tehát nem sürgős, érdemes kivárnia az új jogszabály hatálybalépéséig hátralévő bő két hónapot.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek