A magyar vállalkozók magánsikerei az ország közsikereinek előfeltételei, ezért a kormány nem irigy a vállalkozók tőkéjére, hanem ellenkezőleg, minden vállalkozónak még nagyobb sikereket, még nagyobb üzleti hasznot és tovább gyarapodó tőkét kíván – mondta a miniszterelnök, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) rendezvényén.
A kormányfő a magyar vállalkozók napja alkalmából tartott eseményen reményét fejezte ki, hogy a vállalkozók sikeresek lesznek és mindebből az ország felemelkedése, vagyis a közhaszon növekedése áll majd elő. Hozzátette: a politikai vezetők felelőssége és munkája, hogy ezt úgy igazgassák össze, hogy a vállalkozók magánsikere az egész ország sikerévé váljon.
Olyan kormányunk van, amely hisz abban, hogy a dagály minden hajót felemel
- fogalmazott.
A kormányfő arra is kitért: míg a vállalkozókat a nyereség motiválja, az üzleti tranzakcióktól magánhasznot remélnek, és ez így van jól, ezt hívják piacnak és magántulajdonnak, ezzel szemben a politika motivációja az, hogy a gazdaság működése a nemzet javára váljon.
Ez akkor is igaz, hogyha ugyanarról az ügyről van szó – jelezte, példaként a budapesti repülőtér visszavételét hozva, ami értékelése szerint a vállalkozónak üzleti ügy, a kormánynak pedig nemzetgazdasági kérdés.
Rezsicsökkentés a vállakozóknak
Orbán Viktor beszédében kitért arra is, hogy a jövőben el kell kerülni a hitelezés, az energiaárak és a fogyasztás csapdáját.
Azt is mondta, az energiaárak csapdáját a lakosság esetében sikerült elkerülni, a vállalkozóknak azonban ez terhet jelent. Közölte: kormány legutóbbi ülésén 10 eurós árcsökkentésről döntöttek, az intézkedéseket hamarosan látni fogják, és
a következő évben további energiaár-csökkenéseket szeretnének "előidézni" a vállalkozók számára,
hogy megtarthassák a versenyképességüket.
Boldogulunk, de azt azért behajtjuk
Szertefoszlott az a mítosz, hogy az európai gazdaságban uniós tagállam uniós pénz nélkül nem tud boldogulni – folytatta Orbán Viktor.
Az, hogy 2023-at így kivédték, 2024-ben jól láthatóan visszatér a növekedés és közben „egyetlen penny” európai uniós támogatás sem érkezett Magyarországra, jól mutatja: lehet úgy szervezni a gazdasági életet, hogy csak saját erőforrásokra vagy piaci alapon bevont erőforrásokra építik a gazdaság növekedését az Európában megszokott pénzügyi transzferek helyett vagy nélkül.
Ez nem azt jelenti – folytatta a kormányfő –, hogy azt a „pár milliárdocskát”, amivel tartozik Európa, ne hajtanák be rajtuk, de fontos, hogy a magyar gazdaságban meglegyen az önbizalom.
A mini-dubajozás előtti napokban Orbán Viktor a külföldiekre szabja a kiemelt beruházásokat
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szavaival élve valóban bombasztikus lehet a jövő hétfő, amikor Lázár János építőiparért is felelős tárcavezető bejelenti a Budapestre tervezett mini-Dubaj részleteit. Legalábbis a csütörtök éjszaka megjelent Magyar Közlöny arról tanúskodik, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is komolyan gondolja az emirátusi Mohamed Alabbar, a Burdzs Kalifa mögött álló ingatlanfejlesztő budapesti terveit. Mostantól egy kilencvenmillió forintos beruházásra már járhat a nemzetgazdaságilag kiemelt státusz. >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1707895388.jpg/240/?v=2024012201)
Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)