2024. január 1-től a Gazdaságfejlesztési Minisztérium új elnevezéssel, Nemzetgazdasági Minisztériumként (NGM) folytatja tevékenységét. Ezen túl helyettes államtitkárként erősíti a januárban felálló Nemzetgazdasági Minisztériumot Suppan Gergely – számolt be az Economx a Gazdaságfejlesztési Minisztérium szombat reggeli közleménye alapján.
Azóta az Index részletesebben is megírta a kormány szerkezetét érintő pontos változásokat a péntek éjszaka napvilágot látott Magyar Közlöny alapján.
A Nemzetgazdasági Minisztérium az alábbi feladatokkal bővül ki az év elejétől:
- a Külgazdasági és Külügyminisztériumból ide kerül át az űriparral kapcsolatos fejlesztés;
- szintén Szijjártó Péter tárcájától érkezik a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatása;
- a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyett a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartozik majd a turizmus és vendéglátás;
- az Agrárminisztériumtól szintlén itt landol a kereskedelem és az ahhoz kapcsolódó szabályzás.
Nagy Márton miniszterként így összesen 19 területért lesz felelős vezető:
- a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért;
- a pénz-, a tőke- és a biztosítási piac szabályozásáért;
- a nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért;
- a gazdaságfejlesztésért;
- a lakáspolitikáért;
- a versenyképesség gazdasági és jogi feltételrendszeréért;
- az állami vagyonnal való gazdálkodás szabályozásáért;
- az állami vagyon felügyeletéért;
- a postaügyért;
- a belgazdaságért;
- a foglalkoztatáspolitikáért;
- az iparügyekért;
- a társadalmi párbeszédért;
- a vállalkozásfejlesztésért;
- az űriparfejlesztésért;
- a turizmusért;
- a vendéglátásért;
- a kereskedelemért;
- valamint a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásáért.
Az új szabályzásnak megfelelően egyeztetési kötelezettség alakult ki a Honvédelmi Minisztérium és Nagy Márton tárcája között a védelmi ipari beruházások területén.
Navracsics Tibor is nagyobb terepet kap
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter feladatai jövőre az alábbiak lesznek, miután korábbi 5 feladatköre 13-ra bővül ki:
- területfejlesztés;
- közbeszerzések;
- európai uniós források felhasználása;
- közigazgatási minőségpolitika és személyzetpolitika;
- közigazgatás-fejlesztés;
- közigazgatás-szervezés;
- helyi önkormányzatok;
- településüzemeltetés;
- helyi önkormányzatok törvényességi felügyelete;
- ingatlan-nyilvántartás;
- térképészet;
- anyakönyvi ügyek;
- az Európa Kulturális Fővárosa pályázati programmal kapcsolatos feladatok koordinálása.
Nagy Márton az Economxnak: Ezért neveztek ki a gazdasági kabinet élére
A kormány gazdaságpolitikai döntéseinek hatékonyabb előkészítése lesz Nagy Márton feladata a Gazdasági Kabinet vezetőjeként. Az Economxnak arról is nyilatkozott, hogy három fontos ponton kívánnak áttörést elérni 2024-ben: a reálbér-emelkedés révén el kell érni, hogy a lakosság újra merjen fogyasztani, helyre kell állítani a belföldre termelő vállalatok beruházási aktivitását és fel kell pörgetni a munkaerőpiacot. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció