Orbán Ráhelről és Tiborcz Istvánról posztolt egy a luxusviseletet újfent számon kérő Facebook-bejegyzést Hadházy Ákos vasárnap.
A független országgyűlési képviselő a miniszterelnök lányának és vejének ruhadarabjait szemléltető fotóhoz azt írta,
Minapi luxi Ráhelen: a papucs és a Dior felső snassz, azért csak egy hónapot dolgozik egy közalkalmazott, de a táska vállalható Chanel, azért küzdhet 8-10 hónapot is mondjuk egy tíz éve dolgozó, diplomás közalkalmazott (akiknek 10 éve nem nőtt a bére).
Hadházy úgy kalkulált, szerinte több mint 2,28 millió forintot kóstál az Orbán Viktor lánya vállán viselt Chanel táska, az általa viselt Dior felsőt 318 ezer forintos áron azonosította, emellett pedig azt találta, több mint 342 ezer forintért kínálják az Orbán Ráhel által viselt papucsot.
Mint az ellenzéki politikus megállapította, a kormányfő vején most egy közel ötszázezres cipő volt, néhány napja az amerikai követségen csak egy négyszázezresben szerénykedett.
A fotón szavai szerint azzal az arab befektetővel sétálnak, aki a mini-Dubajt építette volna.
A parlamentből kitiltott politikus a 444 olvasójának pénteki felvételét vette alapul, mely szerint ez a bizonyos üzletember Mohamed Alabbar, az Eagle Hills tulajdonosa.
„Lehet, hogy a most eltékozolt belvárosi palotákat jött megnézni kárpótlásul a mini-Dubaj kudarcáért?”
– fogalmazott Hadházy Ákos, aki korábban is közölt a fényűzést, avagy luxizást, mint olyat, testközelből bemutató posztokat.
Elhagyhatják az országot, a házaspár mindkét tagja megszólalt
Orbán Ráhel a napokban belengette, családjával egyetemben az Egyesült Államokba mennének, egyelőre csak egyetemi tanulmányai miatt. A bejelentésről férje, Tiborcz István is posztolt, s úgy látja, onnan is tud céget irányítani.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Visszakerült Trump képe az Epstein-dokumentumokba
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ