Érdemi párbeszéd indult meg az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) között a nyugdíj-öngondoskodás ügyében a szervezet által összeállított javaslatcsomag alapján – közölte az ÖPOSZ. 

A nyugdíjpénztárak nagyobb vagyonállománya az ország sebezhetőségét csökkenti, viszont erős munkáltatói háttér nélkül nincs jól működő kiegészítő nyugdíjrendszer, hangzott el az ÖPOSZ konferenciáján.

Az önkéntes egészségpénztárak taglétszáma jelentősen bővülve most először érte be a nyugdíjpénztárakét: mindkét pénztártípus létszáma megközelíti az 1,1 millió főt. A bővülés meglátszik az egészségpénztárak összesített vagyonán is, amely új csúcsot elérve meghaladta a 75 milliárd forintot

– mondta Váradi Péter, az ÖPOSZ alelnöke.

Az egészségpénztárak akár több százezres kockázati közösségének részeként a tagok nagyon jó feltételekkel juthatnak termékekhez és szolgáltatásokhoz – például havi néhány száz forintért olyan biztosításokhoz, amelyek a piacon ennek akár a tízszeresébe is kerülhetnek – erről egyébként itt írtunk bővebben, hogy akár fillérekért is kaphatunk egy komolyabb diagnosztikai vizsgálatot.

További hatalmas potenciált jelentene a szektor számára, ha a szabályozók visszaterelnék a munkáltatókat a rendszerbe, hiszen így olyanok számára is hozzáférhetőek lennének ezek a szolgáltatások, akik maguk nem képesek a takarékoskodásra – mondta az alelnök.

Érdemi párbeszéd indult meg az ÖPOSZ-szal, jelenleg is a minisztérium asztalán van a Pénztárszövetség Makronóm Intézettel közösen kialakított javaslatcsomagja – mondta Kovács Zsolt, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa.

Harmadával csökkent az öngondoskodásra félretett pénz

A magyar lakosság megtakarítási rátája átlagon felüli az EU-ban évtizedes időtávlatban is, ugyanakkor tíz év alatt harmadával csökkent a hosszútávú öngondoskodási célú eszközök aránya a háztartások pénzügyi eszközeiben, miközben a legnagyobb súlyt az államkötvények és kötvényalapok képviselik.

Magyarország elérte, hogy a sikeres hazai önfinanszírozási ösztönzőknek köszönhetően az EU-ban hazánkban a legnagyobb a lakosság által finanszírozott bruttó államadósság aránya. A háztartások hosszútávú öngondoskodásának mennyiségben és arányában is emelkednie kell; a pénztárszektor eredményeinek javulásához pedig a taglétszám növelésére van szükség, akár a közvetítői tevékenység erősítésével, kiemelt figyelemmel 30 év alatti korosztályra – tette hozzá Kovács Zsolt.

A nyugdíjpénztárak nem egyszerűen demográfiai problémákra adnak választ, hanem összgazdasági kérdésekre is. Ha nagyobb a vagyonuk, akkor kisebb az ország sebezhetősége, a vállalkozások könnyebben jutnak finanszírozáshoz, a háztartások pedig nemcsak a munkabérek révén részesülnek a gazdaság sikereiből – mondta Máté-Tóth István, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgató-helyettese.

A magyar tőkepiac nemzetközileg rendkívül nyitott, szerencsés lenne, ha a hazai befektetők részesedése nőni tudna – a BÉT a maga részéről mindent megtesz, hogy ezt elősegítse. A nyugdíjpénztári vagyon további növekedése révén olyan jelentős finanszírozó jelenhetne meg a magyar tőkepiacon, ahol a döntéshozó helyzetben van.

Erős munkáltatói háttér nélkül nincs jól működő kiegészítő nyugdíjrendszer

– mondta Nagy Csaba, az ÖPOSZ elnöke.

A potenciális tagokat leginkább a munkaadókon keresztül lehet közvetlenül, a legegyszerűbben és legolcsóbban megszólítani. Az ÖPOSZ célja, hogy minél inkább bevonja a munkáltatókat ebbe a rendszerbe, de tisztában van azzal is, hogy limitált a költségvetés mozgástere. Éppen ezért a Makronóm Intézettel olyan javaslatcsomagot állítottunk össze, amelynek lényege, hogy a munkáltatói befizetések utáni adó- és járulékbevételekre is alapozva növelné a pénztári taglétszámot – mondta Nagy Csaba.

A javaslatok között szerepel például az az elképzelés:

  • hogy a munkáltatók automatikusan havonta 10 ezer forintot fizethetnének be adó- és járulékmentesen a dolgozók pénztári számlájára, ha az alkalmazottak is ugyanekkora befizetést vállalnak. Ez úgy növelhetné drasztikusan az öngondoskodó pénztártagok létszámát, hogy csak minimális állami ráfordítással járna.
  • további javaslat, hogy a befizetések után járó adókedvezmény alakuljon át állami támogatássá, így azok is megkaphatnák ezt az ösztönzőt, akik valamilyen ok folytán nem tudják igénybe venni az szja-visszatérítést.

Mindemellett az ÖPOSZ azt is javasolja, hogy a jelenleg évi 150 ezer forintos adóvisszatérítési plafon évente a minimálbér változásával azonos arányban emelkedjen, illetve az adókedvezményt akár össze is lehetne kapcsolni a családpolitikai célokkal, például gyermekszámhoz kötve az adójóváírás nagyságát – fogalmazott Nagy Csaba.

A négy évvel korábbihoz képest az idén nőtt azok aránya, akik igyekeznek félretenni idős korukra: a 18-65 éves aktív dolgozó lakosság közel kétharmada próbál megtakarítani valamilyen formában nyugdíjas éveire. Azok, akik nem takarékoskodnak, továbbra is jellemzően arra hivatkoznak, hogy ehhez túl alacsony a jövedelmük – ismertette az NRC által a Pénztárszövetség megbízásából készített közvélemény-kutatás eredményeit Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára.

Szintén változatlan a négy évvel ezelőtti helyzethez képest, hogy a megkérdezettek legnagyobb részét, mintegy kétharmadát az ösztönözné nagyobb összegű nyugdíjcélú megtakarításra, ha azt a munkáltató kiegészítené vagy fizetésemelést kapna.

A munkavállalók fele aggódik az állami nyugdíj miatt

A megkérdezettek fele ugyanakkor kisebb-nagyobb mértékben tart attól, hogy anyagi nehézségei lesznek, további egyharmaduk pedig bizonytalan a jövőbeli nyugdíjukkal és anyagi helyzetükkel kapcsolatban - e csoport aránya 2019-ben még csak 25 százalék volt.

Ezzel párhuzamosan 25 százalékról 20 százalékra csökkent azok aránya, akik kifejezetten nyugodtak vagy alapvetően bizakodóak az idős kori anyagi helyzetük kapcsán.

Jelentősen csökkent azok aránya, akik állami nyugdíjra számítanak, az idén már csak a válaszadók fele tartozott ebbe a körbe, de kevesebben számítanak teljes- vagy részmunkaidős bevételekre is, illetve szintén csökkent a nyugdíjcélú megtakarításból származó bevételekkel kalkulálók aránya.

A nyugdíj-öngondoskodási lehetőségek közül a megkérdezettek a legtöbben az önkéntes nyugdíjpénztárról hallottak, illetve ezt érzik a vizsgált másik három alternatívához – nyugdíjbiztosítás, NYESZ számla, foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató – képest a legköltséghatékonyabbnak, legbiztonságosabbnak és élethelyzetükhöz leginkább illeszkedőnek – emelte ki az ÖPOSZ főtitkára.