A meteorológusok szerint az látszik, hogy a frontok futószalagon jönnek, ám a lehűlés mértéke még bizonytalan.
Ami biztos, hogy a jövő hét második felétől érezhetően hűvösebb lesz. Csapadék tekintetében "nem szerénykednek" az egyes futtatások, némelyik egészen 38 millimétert jósol, de ennek kicsi a valószínűsége - írják a meteorológusok.
Kapcsolódó
Rövidtávú előrejelzés
Pénteken nyugat felől egy vékony, szakadozott felhősáv vonul át az országon, de emellett mindenütt várható több-kevesebb napsütés. Számottevő csapadék nem valószínű. Éjszaka megvastagszik a felhőzet, és hajnaltájt már az északi tájakon eső, záporeső is előfordulhat. Szombaton míg az ország északi, északnyugati felében az erősen felhős ég mellett több helyen is várható eső, zápor, északkeleten akár egy-egy zivatar is kialakulhat, addig délebbre a szakadozottabb felhőzet mellett hosszabb napos időszakokra is készülhetünk, és arrafelé kisebb lesz a csapadék esélye is.
A déli, délnyugati, majd hajnaltól az egyre nagyobb területen északnyugatira, nyugatira forduló szelet kísérhetik helyenként élénk széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jobbára 10 és 15 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 16 és 24 fok között valószínű, délen lesz melegebb az idő.
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Brutális, hogy mi megy az osztrák határon a logisztikában
Magyar Péter: Kiállunk a fuvarozók mellett, elfogadhatatlan a brutális díjemelés
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Rémessé is válhat a karácsonyi vacsora, támad a reflux