Kedden a legtöbb helyen átmenetileg csökken a felhőzet, több-kevesebb napsütés várható.
Éjszaka a Dunántúlt kivéve ismét erősen megnövekszik a felhőzet, és elsősorban az Alföldön elered az eső. Kiemelten a Dél-Dunántúlon hajnalra köd képződhet.
Szerdán erősen felhős vagy borult ég lesz jellemző, csupán nyugaton, délnyugaton süthet ki több órára a nap. Délutánra keleten nagyrészt megszűnik az eső, ugyanakkor nyugaton már előfordulhat kisebb eső, zápor, esetleg zivatar. Az északi szél ma élénk, az Alpokalján néhol erős lesz, később mérsékelt marad a légmozgás.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 18 és 23 fok között alakul, de a tartósan borult, csapadékos északkeleti tájakon csupán 16, 18 fok valószínű.
Csütörtökön kezdetben erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, majd nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, és estefelé már csak keleten lehet csapadék. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16, 22 fok között alakul - írja az OMSZ.

Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Brutális, hogy mi megy az osztrák határon a logisztikában
Magyar Péter: Kiállunk a fuvarozók mellett, elfogadhatatlan a brutális díjemelés
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Rémessé is válhat a karácsonyi vacsora, támad a reflux