Közel 130 ezren jelentkeztek a 2025 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre, az elmúlt több mint tíz évben az idei a legmagasabb jelentkezői szám, ez derül ki az Oktatási Hivatal (OH) adataiból.
A felsőoktatásba jelentkezők 68 százaléka alapképzésre, 20 százaléka mesterképzésre, 10 százaléka osztatlan szakokra, 2 százalék pedig felsőoktatási szakképzésre jelentkezett.
A felvi.hu adatai szerint a legidősebb jelentkező 83 évesen ülne vissza az egyetemi padsorokba.
A legtöbben (25 606 fő) a gazdaságtudományok képzési területre jelentkeztek, de nőtt a műszaki és informatika (24 613 fő), valamint a pedagógusképzés (21 105 fő) iránt érdeklődők aránya, illetve száma is.
Egyre több a jelentkező a hátrányos helyzetű térségekből, és sokan folytatnák tanulmányaikat a szakképzés után a felsőoktatásban, az ő arányuk 2022 óta 57 százalékkal nőtt.
A pedagógusképzésben a legtöbben óvodapedagógusnak (4499 fő) és gyógypedagógusnak (3392 fő) készülnek. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke bízik benne, hogy az osztatlan tanárképzésre is többen jelentkeztek, mert az eddigi számok ezen a területen nem voltak biztatóak, mondta a Népszavának. A felvi.hu adatai szerint osztatlan tanárképzésre tavaly 1584 főt vettek fel az általános felvételi eljárásban, további 143 főt a pótfelvételit követően.
Az írta az OH, hogy március második felében indul az e-ügyintézési időszak: a felvételizők az E-felvételiben nyomon követhetik a rögzített adataikat, ellenőrizhetik a feltöltött dokumentumaikat, illetve azok feldolgozottságát, elbírálását, valamint később láthatják a rögzített/átvett eredményeiket és a felvételi pontszámaikat is.
2025. július 9-ig van lehetőségük a felvételi kérelem benyújtását követően megszerzett dokumentumaik, eredményeik feltöltésére, valamint egyetlen alkalommal módosíthatják a jelentkezési helyek sorrendjét.
A felsőoktatásban a felvételi ponthatárokat július 23-án hirdetik majd ki.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Váratlan fordulat, nem lövik ki a magyar űrhajóst
Itt a bejelentés: Magyarországon építik meg a BYD európai központját

A kormány 300 ezer tartalékosa 24 órát nem bírna a munkahelyén

Besokalltak: tüntetés szerveződik a kormány új törvénye ellen a Kossuth téren

A műholdképek már a neten, elmarad a kormányinfó – Orbán Viktor ma lép az ügyben

Erősen szokatlan dolog történt Norvégiában, erre senki sem számított

Fekete öves kémet és a bebalzsamozott Lenin „kipaterolóját” küldték Zelenszijékkel tárgyalni

Megint változhat a várólista-protokoll

Sertések ezrei várták a sorsukat, nem tudták őket levágni - jöhet a kártalanítás
