Az ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában a tankerület októberben megszüntette a szombati oktatást, így zárva marad az intézmény hétvégén - írja a Telex. A gitárszakon oktató tanár viszont csak aznap tudott órát tartani.
A hírportál egyik olvasója szerint a tankerület a tiltást az épület fűtésének megnövekedett költségével indokolta. Szerinte „ez azonban nehezen értelmezhető, mert az ózdi távhőre kötött intézmény hőmérsékletét hétvégén sem csökkentik le”. Azt mondta, több javaslattal is fordultak a tankerülethez, de nem értek el semmit.
Megkeresték az ügyben a Kazincbarcikai Tankerületi Központ igazgatóját. Markovicsné Demeter Edina tájékoztatása szerint „Az ózdi nevelési-oktatási intézmények távhő-szolgáltatója a tankerület kérésére – figyelembe véve az iskola működési, nyitvatartási rendjét – az energiamegtakarítás érdekében csökkenti a távhőszolgáltatás mennyiségét a hétvégékre, az ünnepnapokra és a tanítási szünetekre.”
Csak hétvégén
A gitár- és az ütősszakokat oktató tanárok kizárólag pénteken és szombaton tudnak oktatni, mivel más városokban is tanítanak. Így a szombaton oktató gitártanár helyett új pedagógust kell keresni. Az olvasó szerint a tanárhiány miatt egyelőre más nem tudta átvállalni ezeket az órákat, így körülbelül 20 gyereknek több hete nincsen a gitárszakon oktatás.
„A gitározni kívánó gyerekek nem tudnak tanulni, valószínűleg véget ért számukra a zenetanulás, habár a zeneiskola vezetője igyekszik őket egy másik hangszer felé orientálni.”
A tankerületi vezető szerint az ütős tanszakon a tanulók képzése a szombati zárvatartástól függetlenül folyamatos. A gitár tanszakon pályázatot írtak ki a tanári álláshely betöltésére, és ő is megerősítette, hogy ennek lezárultáig a tanulóknak ideiglenesen más tanszakot ajánlott az intézmény.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Ez már nem csak egészség: rekordot döntött egy váratlan pénzügyi megoldás
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket