Az együttműködési megállapodás értelmében Kaposvár, Dunaújváros, Szombathely, Tatabánya, Veszprém és Zalaegerszeg összehangolják energetikai modernizációs törekvéseiket.
Palkovics László az MTI tudósítása szerint elmondta, a városok célja az energia minél hatékonyabb felhasználása, az energiaköltségek folyamatos csökkentése, ennek érdekében az érintett településeken közös erővel okosmérőrendszerre épülő beruházásokat hajtanak végre, ami jó példája annak, hogy a GDP-növekedésnek nem kell együtt járnia az üvegház hatású gázok kibocsájtásának bővülésével.
Kapcsolódó
Palkovics László szerint egy nemzetközi piackutató vállalat friss felmérése szerint globális szinten idén körülbelül 80 milliárd dolláros bevételt generálhatnak az okos városok fejlesztései, amelyek 2021-re elérhetik az akár 135 milliárd dollárt is.
A miniszter úgy vélte, megfelelő szabályozással és tudatos várostervezéssel csökkenthetők az éghajlatváltozás negatív hatásai.
Borhi Zsombor, Kaposvár alpolgármestere az ünnepségen felidézte, hogy a hat megyei jogú város 2016-ban már kötött egy konzorciumi megállapodást komplex energetikai fejlesztésre, a közösen benyújtott pályázatot tavaly az Európai Bizottság támogatta, a projektfejlesztési időszakban egy milliárd forintot ad konkrét tervek kidolgozására. Becslések szerint a hat megyei jogú városban hatvan milliárd forint energetikai beruházás fog megvalósulni, például az önkormányzati épületek komplett energetikai felújítása, megújuló energia termelő egységek elhelyezése. Kialakítják azt a hálózatot, amellyel mérni, szabályozni tudják majd az energetikai rendszert.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere beszámolt arról, hogy jó ütemben halad városukban a tesztpálya kialakítása, megkezdődött az 5G mobilrendszer tesztelése. Reményeik szerint a konzorcium keretében területükön 3 hektáros naperőmű telepet hoznak létre, 15 önkormányzati épület teljes energetikai felújítását valósítják meg, 20 intézményt látnak el napelemmel.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban