A közgyógyellátás olyan támogatási forma, mely lehetőséget nyújt a rászorulóknak, hogy meghatározott egészségügyi szolgáltatásokat és gyógyszereket térítésmentesen vagy kedvezményesen vehessenek igénybe. Most zömmel felkaphatják a fejüket a nyugdíjasok.

E szociális támogatási formának feltételrendszere épp 2025-ben módosult, s két formája különböztethető meg: alanyi jogon járó és méltányossági alapon megállapított közgyógyellátás. 

Milyen esetben jár a támogatás?

Mint a teol.hu kifejti,

a közgyógyellátás jogcíme sokféle lehet: egyesek alanyi jogon jogosultak rá, jövedelemtől függetlenül, többek között a rokkantsági ellátásban, emelt családi pótlékban, rendszeres szociális segélyben részesülők és a hadigondozottak; mások számára normatív úton ítélik meg ezt az ellátást. 

Ez a fajta támogatás

havi szinten akár 12 ezer forintra is rúghat, s ehhez pedig évi 6 ezer forintos akut keretösszeg alanyi jogon jár.

Ennélfogva azok, akik kénytelenek nagyobb mennyiségű gyógyszertó állandóan szedni, nemcsak a mindennapos, de a hirtelen jött betegségeik esetén is kedvezőbben válthatják ki a recepteket.

A jövedelmi feltételek értelmében a mindenkori nyugdíjminimum összegének 10 százalékát meghaladó gyógyszerköltségek esetén automatikusan jár a közgyógyellátás, ha a családjuk egy főre jutó havi jövedelme nem éri el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, egyedül élőknél pedig annak 150 százalékát. A méltányossági jogosultságot amúgy a települési önkormányzat jegyzője állapítja meg szociális rászorultságtól függően.

Mekkora keret jár egy ember számára?

Az ide kapcsolódó közgyógyellátási igazolvány érvényességi ideje változó. Az, hogy a legfeljebb 12 ezer forintos havi keretből mennyi jut egy-egy főnek, a jövedelemtől és a rendszeresen szedett orvosságoktól is függ: ehhez a háziorvos ad igazolást, s ezt igényléskor be kell küldeni elbírálásra a járási hivatalba. 

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapja szerint ha a keretösszeg a kiváltandó gyógyszer összegét meghaladó, teljesen ingyen juthatnak a közgyógyellátási igazolvány tulajdonosai az orvossághoz, azonban arra nincs lehetőség, hogy részben a keret terhére, részben a beteg saját költségeiből fizesse azt.

Négyből három dolgozó idő előtt, 60 évesen vonul nyugdíjba – csak nem idehaza

Van egy nyugat-európai ország, ahol friss adatok nyomán átlagosan közel öt évvel hamarabb tud nyugdíjba menni a munkavállalók zöme. Ráadásul egyre többen cselekszenek így a korai nyugdíj elérése érdekében. Bővebben >>>