Bár az előfordult a korábbi években, hogy az egészségbiztosítási alap a mostaninál rosszabb évet zárjon, a nyugdíjalap tavalyi mínusza az összképet igencsak rontja - írta a portál.
A részletes adatok szerint ugyanis a társadalombiztosítási alap 243 milliárd forintos deficittel zárta 2019-et - ezt a hiányt legutóbb 2009-ben közelítette meg, akkor a két kassza összesen 157,3 milliárdos deficittel zárt.
Kapcsolódó
A hiány nagyobb része (127 milliárd forint) a nyugdíjkasszában keletkezett - miközben a korábbi évek legnagyobb mínusza (2009-ben) 7,8 milliárd forint volt. Az egészségbiztosítási alapban tavaly 107 milliárd forintos hiány halmozódott fel, ez nem tekinthető rekordnak, ennél nagyobbra ugyanis 2017-ben (137,5 milliárd) és 2009-ben is volt példa (149,5 milliárd forint).
A mérleghez csatolt tájékoztató szerint a nyugdíjkasszában a kiadások jelentős emelkedése a novemberi rendkívüli kifizetésen (nyugdíjkiegészítés és a nyugdíjprémium) túl a létszámnövekedés és a létszámösszetétel-változás - vagyis cserélődési hatás -együttes következménye. A nettó átlagkeresetek növekedése miatt ugyanis az új kezdőnyugdíjak a korábbinál magasabbak, az újonnan megállapított magasabb összegű nyugellátással rendelkezők aránya pedig nő az állományon belül.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg