A Nemzetgazdasági Minisztérium módosította a Széchenyi Mikrohitel Max+ hiteltermék üzletszabályzatát „a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásainak támogatása, termelékenységük növelése és méretugrásuk elősegítése érdekében” – derül ki az NGM pénteki közleményéből.
Mint írták, Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár hangsúlyozta: „a kormány célja, hogy még rugalmasabb és magasabb összegű finanszírozást biztosítson a hazai mikro- és kisvállalkozások számára, amely megkönnyíti tervezett beruházásaik megvalósítását, teljesítményük növelését, valamint a munkahelyek megtartását.”
Jelezték, az elmúlt hetekben a minisztérium folyamatosan egyeztetett a KAVOSZ, a VáFisz és az MFB szakértőivel.
Azoknál a vállalkozásoknál, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek, a korábbi 100 millió forintról 140 millió forintra növelték a maximálisan igényelhető hitelösszeget.
Emellett az ügyfél- és cégcsoport szintű limitet is megemelték, előbbit 150 millió forintról 200 millió forintra, utóbbit pedig 200 millióról 300 millióra. A hitelcélokra vonatkozó egyes feltételeket is rugalmasabbá tették. A vállalkozásoknak a jövőben lehetőségük lesz egy legfeljebb 20 százalékos emelt összegű utolsó tőketörlesztő részlet igénylésére.
Balog Ádám, a KAVOSZ Zrt. elnöke kiemelte: „fontos, hogy a Széchenyi Kártya Programon belül a mikrohitel konstrukciókat is erősítsük, annak érdekében, hogy a legkisebb vállalkozások is stabil és kedvező finanszírozási forráshoz juthassanak. Ezt a célt szolgálja a Széchenyi Mikrohitel Konstrukció, melynek révén magasabb keretösszeggel, szélesebb felhasználási lehetőségekkel és rugalmasabb törlesztési feltételekkel támogatjuk a hazai mikro- és kisvállalkozások fejlődését.”
A Széchenyi Mikrohitel Max+ elindulása óta eltelt majdnem 3 évben (2023. január 1 – 2025. szeptember 30.) 2 300 szerződéssel, több mint 110 milliárd forint kedvezményes mikrohitelhez jutottak a magyarországi vállalkozások. A feltételrendszer módosítása lehetővé teszi, hogy a vállalkozások a számukra legfontosabb beruházásokat könnyebben, kiszámíthatóbban és fenntartható módon valósíthassák meg – írták.
Kétmilliárdos program indul a kkv-k támogatására
Mintegy kétmilliárd forintos támogatási programot indít a kormány, amely a helyi és országos szakmai szervezeteken keresztül nyújt kézzelfogható támogatást a kkv-knak. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér