Összesen 40 százalékkal csökkenti a hazai kkv-k hitelterhét a mostantól még kedvezményesebb, 3 százalékos Széchenyi Kártya kamat – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A kedvezményesebb kondíciókat a szektor a Bankszövetség és a KAVOSZ Zrt. vállalásának köszönhetően veheti igénybe.
A tárca azt írja, kulcsfontosságú a vállalati hitelezés beindítása, ezért annak érdekében, hogy a folyamat begyorsuljon, az NGM már soron kívül jóváhagyta a kondíciós listák módosítását, így azok március elseje helyett már mostantól, azaz február 17-től elérhetők.
A közlemény idézte Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkárt is, aki arra emlékeztetett, hogy a 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv részeként megvalósuló Demján Sándor Program keretében a beruházási típusú Széchenyi Kártya termékek kamatszintjét a Kormány már 2024 novemberében 5-ről 3,5 százalékra csökkentette.
Ettől kezdve pedig egészen 2025 január végéig igényelt 4011 beruházási hitel darabszáma 50 százalékkal, az igényelt 119 milliárd forintnyi hitelösszeg pedig 43 százalékkal múlta felül a 2024 augusztus-októberi adatokat.
A minisztérium megjegyzi, hogy az újabb kamatcsökkentéssel a hazai kkv-k a beruházáshoz, valamint a működéshez szükséges likviditási és forgóeszköz-igényüket is kedvezőbb finanszírozás mellett biztosíthatják.
Mint írják, a lépésnek köszönhetően egy átlagos, 100 millió forintos 10 éves futamidejű beruházási hitel esetében a kölcsön törlesztési terhe 15 százalékkal csökkenhet.
Új kört választ a kormány jövőre, akiket felemel és gazdaggá tesz
A kormány által októberben meghirdetett 1400 milliárd forintból megvalósuló Demján Sándor Program 8+1 elemből álló finanszírozási csomagja a hazai kkv-k támogatása révén járulna hozzá a jövő évi három százalékos gazdasági növekedéshez. Mutatjuk, hogy ennek keretében 2025 legelejétől pontosan mit és hogyan kapnak az államtól a magyar vállalkozások.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat