Orbán Viktor a mai Kossuth Rádiónak adott interjújában beszélt arról, hogy a kormány szándéka az, hogy a borravaló adómentes legyen, ugyanis ez a gyakorlatban jelenleg nem érvényesül.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint a technikai problémák, illetve a jogszabályi környezet ma akadályozza azt, hogy a borravaló a gyakorlatban is adómentessé váljon.
Ha ez megvalósulna, az érdemi segítséget jelentene a magyar gazdaság húzóágazatát jelentő turizmusnak és vendéglátásnak, amely a GDP mintegy 10 százalékát biztosítja és közvetlen vagy közvetett módon 400 ezer embernek biztosít megélhetést.
A közlemény szerint az adómentes borravaló gyakorlati megvalósulásának jelenleg két alapvető akadálya van. Egyrészt fennáll egy technikai akadály, ugyanis a bankkártyás fizetés esetén a leolvasó banki terminál (POS terminál) nem képes a borravalót szétválasztani a számla egyéb összegétől és külön gyűjteni a foglalkoztatottak számára.
Másrészt fennáll egy adószabályozási akadály is, hiszen amennyiben a beérkezett borravalóról utólag a munkáltató rendelkezik és az alkalmazottak között szétosztja, úgy az nem adómentes, hanem a béreket terhelő szabályok szerint adó- és járulékköteles.
Mindebből következően jelenleg az esetek többségében csak akkor adómentes a borravaló, ha azt a vendégek közvetlenül a pincéreknek, felszolgálóknak adják oda készpénzben.
Akkor tehát illik borravalót adni a szervizdíj mellé vagy sem?
A rövid válasz: attól függ. A hosszabb: ha szeretnénk, külön köszönetünk jeleként adhatunk.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val