A Gazdasági Versenyhivatal igyekszik tiszta vizet önteni a pohárba és azt javasolja hogy először mindenki azt gondolja végig: kit is kíván díjazni. A fizetési módok között ugyanis számos különbség van, például az adózás módjában, az önkéntes jellegében és nem utolsó sorban abban, hogy végül ki kapja a juttatást.
A szervizdíj a vendéglátóhely egy jogszabályban meghatározott bevételi típusa, amelyet kizárólag a dolgozók bérére fordíthat.
Kapcsolódó
Ez az extra díj nemcsak a vendéggel foglalkozó adott felszolgálót illeti meg, hanem valamennyi ott dolgozó részesül belőle előre meghatározott mértékben.
A szervizdíj mértékét a vendéglátóhely szabadon határozhatja meg, azonban azt köteles feltüntetni az étlapon.
A szervizdíj megfizetése nem opcionális: a vendégnek azt mindenképpen meg kell fizetnie.
Előnye, hogy kedvezményesen adózik, így jelentősen hozzájárulhat a dolgozók méltányos bérezéséhez.
A borravaló ezzel szemben egy önkéntesen adható juttatás, melynek mértékét mindig a vendég határozza meg,
így kifejezve elismerését a kimondottan őt kiszolgáló munkája iránt.
Nagyon nem mindegy azokban, hogy milyen módon fizetjük ki a borravalót, mert minden típusra más adózási szabály érvényes.
Ha rosszul adjuk a borravalót, az akár ahhoz is vezethet, hogy abból a felszolgáló nem részesül.
A borravalót a felszolgáló kapja, ezen felül pedig adó- és járulékmentes, ha:
- közvetlenül a felszolgálónak adjuk, a végösszegtől elkülönítetten, készpénzben, vagy
- erre a célra kijelölt borravaló tárolóba helyezzük, aminek tartalmát a dolgozók osztják szét egymás között.
A borravaló sorsáról a munkáltató dönt, ezen felül pedig adó- és járulékfizetési kötelezettség is terheli, ha:
- készpénzben, vagy bankkártyás fizetéssel, a számla végösszegével együtt fizetjük ki, vagy
- erre a célra kijelölt borravaló tárolóba helyezzük, aminek tartalmát a munkáltató osztja szét a dolgozók között.
A legfontosabb megjegyzendő tétel tehát a fentiekből az: a borravaló nem egyenlő a szervizdíjjal, hanem a külön elismerésünk jele.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben