Az államtitkár kiemelte, az új kórház építése példaértékű, hiszen ilyen, az Egészséges Budapest Program keretében az elkövetkező években megvalósuló zöldmezős beruházás évtizedek óta nem történt az egészségügy területén. A kormány az elkövetkező 8-10 évben 700 milliárd forintot szán Budapest és Pest megye egészségügyi ellátásának újraszervezésére. Erre a forrásra azért van szükség, mert az előző uniós ciklusban egészségügyre elköltött 500 milliárd forintból a központi régió fejlesztése nem valósulhatott meg - idézi az államtitkárt az MTI.
Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda kereszténydemokrata országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az új kórház megoldás lesz a budai rész gyermekellátására is. A fővárosi gyermekellátást szolgáló jelenlegi1200-1300 ágy zöme ugyanis Pesten található.
Kapcsolódó
A kórház építéséhez kapcsolódó közútfejlesztés keretében az M1-M7-es autópálya külön lehajtót kap a kórház felé, megépítik a Galvani hidat, fejlesztik a Kelenföldi pályaudvart és kötöttpályás villamosközlekedést építenek.
Bedros J. Róbert, a dél-budai centrumkórházért felelős miniszterelnöki megbízott elmondta, az új centrumkórház mindenben megfelel majd a 21. századi gyógyítás és gyógyulás feltételeinek. Közel1,2 millió ember gyógyítását szolgálja majd, két helikopterleszállóval és saját mentőállomással. Az egészségügyi centrumhoz tartozni fog nővérszálló, és épül egy bölcsőde és óvoda a munkatársak gyerekeinek.
A kórház építéséről szóló tervpályázatot ezekben a hetekben írják ki, a centrumkórház 4,5-5 év múlva nyithatja meg kapuit.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon