A tárca közleménye szerint Nagy Márton a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (MAGYOSZ) elnökségi ülésén azt mondta, a tovább kell növelni az aktivitást például a hadiipar, a logisztika, az infokommunikáció, valamint az autó- és élelmiszeripar területein is.
A miniszter hangsúlyozta, hogy ezen kiemelt ágazatok közé tartozik a magyar gyógyszeripar is, amely gazdasági ökoszisztémaként képes érdemben hozzájárulni a gazdasági fejlődéshez, a multiplikatív hatásoknak köszönhetően.
Kiemelte, a kormány célja, hogy erősítse Magyarország szuverenitását és válságállóságát, így az egészségügyben nélkülözhetetlen eszközök tekintetében is önállóvá váljon, valamint, hogy 15-ről 30 százalékra emelje a magyar termékek arányát az egészségügyben.
A miniszter hangsúlyozta, elkötelezett a kormány abban, hogy a magyar gyógyszeripar hosszú távon fenntartható és versenyképes legyen, így az adatvezérelt egészségügy kialakítása érdemben segíti az ágazat beruházásait. Ezért lehetőség nyílt arra, hogy a gyógyszerforgalmazók a beruházásaik értékével jelentősen csökkenthessék az extraprofitadó kötelezettségüket.
Nagy Márton kiemelte, a gyógyszergyártási ágazat közel 32 ezer embernek ad munkát, a termelés folyó értéken az 1200 milliárd forintot is meghaladja, miközben az exportértékesítés aránya 87 százalékos.
Száz körül a nem helyettesíthető gyógyszerek száma
Bár a hazai gyógyszergyártók megpróbálják kezelni a termékhiányokat, de a kedvezőtlen árazási rendszerek, az alacsony gyógyszerárak, az egyre magasabb előállítási költségek, az alapanyagárak növekedése, a logisztikai láncok sérülése miatt szinte biztos, hogy lesznek a jövőben is hiányok.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Nem adták oda a defibrillátort egy életmentéshez a Határ úti metrómegállónál
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni