A hétvégén elindul a budapesti lomtalanítás,
így akár egy szabadon hagyott koporsóval is szembe találkozhatunk hazafelé bandukolva a házunk előtt.
A MOHU BUDAPEST tájékoztatása szerint ugyanis a belvárosban pénteken, a várban pedig szombaton este 18:00 órától lehet kihelyezni a lomokat, ezeket másnap hajnalban a MOHU BUDAPEST elszállítja. A lom a háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladékot jelenti, amely nem fér bele a szelektív vagy kommunális kukába. Így például bútor, matrac, szőnyeg, bőrönd, nagyméretű sportszer (például: szánkó), használati tárgy.
A közlemény szerint a szabályok nem változtak, továbbra sem helyezhető ki a háztartásban naponta képződő kommunális hulladék, valamint a szelektíven gyűjthető csomagolási hulladék, például papír, műanyag és fém, hiszen ezek részére ott vannak a kommunális és szelektív kukák. Tilos az építési és bontási törmelék, mint például a csempe, valamint a sitt, a föld, a szénpor, a hamu és a gumiabroncs kihelyezése is. Nem rakható ki továbbá síküveg, zöldhulladék, textil, ipari vagy szolgáltatási tevékenységből származó hulladék, illetve elektromos és elektronikai hulladék sem.
Különösen fontos, hogy veszélyes hulladékot semmilyen körülmények között nem szabad közterületre tenni
– szögezte le a MOHU BUDAPEST. A veszélyes hulladékot a vállalat a jogszabályoknak megfelelően nem szállíthatja el a lomok begyűjtésekor, hiszen amellett, hogy veszélyes, nem konténerben gyűjtve szennyezi a többi hulladékot is. A veszélyes hulladékokat a hulladékudvarokban lehet leadni. A lomtalanítást követő takarítás a fővárosi és a kerületi önkormányzatok feladata. A főváros vezetése, illetve az I. és V. kerület már jelezték, hogy felkészültek a feladatra, és a lomok eltakarítása után megtisztítják az általuk kezelt utcákat.
Az önkormányzatok nem kértek az új rendszerből...
A gyűjtőpontok lehetőségével egyelőre egyik önkormányzat sem kívánt élni, így marad a régi rendszer az összes kerületben, de a tavasz folyamán, a MOHU BUDAPEST kísérleti jelleggel több kerületben létrehoz majd gyűjtőpontokat. Ezeken a gyűjtőpontokon le lehet adni a veszélyes hulladékot, hiszen ott szakszerűen a megfelelő konténerekbe helyezik azt. A gyűjtőpontos megoldásnál a MOHU BUDAPEST lehetőséget ad arra is, hogy rászorultsági alapon a lakók kérhetik lomjaik elszállítását, és megmarad a jelenlegi házhoz rendelhető lomtalanítási szolgáltatás is. Ebben az esetben a lakhelytől maximum 800 méterre kijelölt gyűjtőpontokra lehetne vinni a lomokat az előre megjelölt napokon. Az ideiglenes, őrzött gyűjtőpontokon konténerekbe, szelektíven gyűjtenek mindent, és a veszélyes hulladék is leadható. A városkép tiszta marad, az újrahasznosítható hulladék nem szennyeződik, és megoldott a szelektív gyűjtés is. Ezzel a megoldással akár 30 százalékkal le lehet csökkenteni a lerakást.
Megszereztük a MOHU BUDAPEST-től a legveszélyesebb lomok listáját.
Avagy, íme miket rejthet a házunk mellett felhalmozott szeméthegy:
- a belvárosi területeken nem ritka az extrém lom mennyiség egy-egy központi helyszínen. Gyakori, hogy egy közel utcahossz távolságon akár a bérház második emeletéig ér a szeméthalom. Ezzel kapcsolatban érkezett már olyan panasz is, hogy „a tavaszi lomtalanítás után az ágyi poloskák felmásztak a régi kidobott matracokról, hulladékokról a hatalmas szeméthalmokról a lakásba.
- Nem ritka látvány a külső kerületekben az egy helyre halmozott hűtőgép: szemétszállítók beszámolói alapján volt olyan, hogy akár több száz hűtőgépet is odahordtak a lomtalanításra – valószínűleg cégek, illegálisan.
- Sajnos gyakoriak a veszélyes anyagok is. Általánosnak mondhatók az üzemanyagtankok, a festékek és a hígítók is a lomtalanítási halomban.
- De volt példa arra is, hogy közel egy hetes takarításra volt szükség, ugyanis több mint 500 kilogramm peroxid és formalin került az utcára a lomtalanítás során, amely komoly kockázattal járt.
- De az már tényleg extra példa volt, amikor az V. kerületben a lomtalanítók egy körülbelül 2 méter átmérőjű traktorabroncssal is találkozhattak, amit csak külön daru segítségével tudtak elszállítani. Azt nem tudni, hogy vitték az abroncsot a Budapest közepébe, de belvárosiak is meglepődtek a procedúrán.
- Nem ritka a különböző használt, működő és működésképtelen elektromos, illetve leeresztett, vagy felfújt szexuális segédeszközök megjelenése sem a lomok között. Nem szokatlan jelenség a bőröndnyi gésagolyó sem a kupacok között.
- Nagy meglepetés volt pár éve egy VIII. kerületben kidobott koporsó.
Bármilyen meglepő, de Budapest az egyik utolsó olyan város Magyarországon, ahol a lomtalanításkor szinte válogatás nélkül az utcára öntjük a régi, megunt dolgainkat. Nyugat-Európában viszont erre már nincs példa.
A jelenlegi rendszer kritikusai, így a MOHU szerint is nagy problémát jelent, hogy a lomtalanításkor nagy mennyiségű, a szabályok szerint oda nem rakható szemét is bekerül a halomba. A régi, lejárt vegyszerektől kezdve a festékekig és a kibelezett hűtőkig, de jellemző az is, hogy a helyi lakosságnak járó lomtalanításra cégek illegálisan odahordják az irodai felújítás után megmaradt neoncsöveket, építési törmeléket.
Így évente 30-40.000 tonna mérgező szemetet termel a fővárosi lomtalanítás, ami lerakásra kerül, vagyis a földbe temetik.
Népharag lesz a vége a MOHU új lomtalanítási rendszerének?
Már az idén megváltozna a lomtalanítási rendszer Budapesten: nem jönnének többé házhoz a lomokért, hanem egy-egy kijelölt helyen gyűjtené be a feleslegessé vált nagy mennyiségű szemetet a MOL hulladékgazdálkodási vállalata. Az Economx megkérdezte a MOHU elképzeléséről a fővárosiak véleményét.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban