Kétéves átmeneti időszakkal vezetik be Budapesten az új lomtalanítási rendszert: 2027. január elsejéig a kerületek dönthetnek arról, hogy a lakosaik évente egyszer a jelenlegi módon, az utcára helyezhetik-e ki a hulladékokat, vagy az új módon kijelölt gyűjtőpontokon adják le a lomokat – jelentette be az energiaügyi miniszter budapesti sajtótájékoztatón.
Lantos Csaba közölte: a keddi megállapodás szerint 2027-től működik majd az a rendszer, amelynek lényege, hogy egy regisztrációs eljárást követően a házaktól évente egyszer ingyenesen elszállítják a lomokat. Addig az átmeneti időszakban a kerületek eldönthetik, hogy a jelenlegi módon folyjon-e tovább a városrészben a lomtalanítás, vagy csatlakoznak az új rendszerhez, amelyben kijelölt gyűjtőpontokon elkülönítve is leadhatóak majd a lomok – fejtette ki.
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerint a keddi megbeszélést követően egy olyan megoldás jön majd létre, amelynek révén a fővárosi lomtalanítási rendszer zöldebbé, tisztábbá válik és a közbiztonság szempontjaira is nagyobb tekintettel lesz, valamint a budapestiek érdekeit is figyelembe veszi.
Világi Oszkár, a Mol-csoport vezérigazgató-helyettese elmondta: Budapesten a lomtalanításkor 30-40 ezer tonna hulladék kerül az utcára, és az szeretnék elérni, hogy ennek nyolcvan százaléka újrahasznosítható legyen.
A kerületekkel és a hulladékgazdálkodásért felelős Mollal való egyeztetés után a főpolgármester azt javasolja: maradjon a lomtalanítás, a mostani rendszerben csak a kerületek kérésére legyen változás. Karácsony Gergely szerdán a közösségi oldalán közzétett írásában azt kifogásolta, hogy a kormány a lomtalanítás rendszerének átalakításáról a Fidesszel egyeztet, a fővárossal és a kerületekkel nem, pedig a Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag döntött arról: tárgyalni kell.
A főpolgármester hozzátette, hogy van mit javítani a lomtalanítás jelenlegi rendszerén, hogy zöldebb és fenntarthatóbb legyen.
„Az elmúlt hetekben mi a kerületekkel egyeztettünk, a MoHu Budapest a hulladékgazdálkodásért felelős Mollal. Ennek alapján egy dolog világos: maradjon a lomtalanítás, a mostani rendszerben csak a kerületek kérésére legyen változás" – fogalmazott.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot