Az inflációs előrejelzések mellett a gazdasági növekedésre vonatkozóan is becslést közölt a jegybank keddi háttérbeszélgetésén. A Magyar Nemzeti Bank dokumentuma szerint a GDP-növekedés jövőre 3 százalék körül alakulhat, 2026-ban pedig valamivel afölött.
A Dívány azt írja, az MNB a dokumentumban jócskán megvágta az idei GDP-t, és a jövő évi növekedés várható ütemének sávját is jelentősen, 0,8 százalékponttal vitte lejjebb. Így a jövő évi növekedést 2,7 és 3,7 százalék közé becsüli.
Ez a nyugdíjasoknak igen rossz hír, a nyugdíjtörvény értelmében ugyanis akkor kell nyugdíjprémiumot fizetni, ha a GDP várható emelkedése több mint 3,5 százalék, emellett pedig a költségvetési egyenleg célja is teljesülni látszik.
A prognózis alapján ez azt jelenti, hogy nem csupán az idei évben nem lehet nyugdíjprémiumra számítani, de a jövő évire is egyre kisebb az esély.
Emellett az elmúlt napokban a Pénzügyminisztérium azt is megerősítette, hogy idén nem lesz nyugdíjkorrekció. A nyugdíjtörvény szerint ugyanis erre akkor van szükség, ha az első nyolc hónap adatai alapján az éves infláció várható mértéke meghaladja a januári nyugdíjemelés mértékét. Idén azonban ez nem történt meg: a januári 6 százalékos nyugdíjemelés után ugyanis az éves infláció várhatóan 3,7 százalék lesz.
Megszólalt Varga Mihály a januári nyugdíjemelésről
Facebook-oldalán a pénzügyminiszter azt írta, a nyugdíjak emelésének mértéke az éves várható inflációval megegyezően 3,2 százalék körül alakulhat.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!