Egy maroknyi KSH adat futott be a naptári tél utolsó hetében, amiből az első egész kedvező volt: a bruttó átlagkeresetek 2024 decemberében 11 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, így a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete a tavalyi év utolsó hónapjában 727 700, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset pedig 500 500 forint volt.
A bruttó mediánkereset 560 900 forint volt, 13,1 százalékkal magasabb, mint 2023 decemberében, míg a nettó kereset mediánértéke 389 800 forintot ért el. A reálkereset a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 4,6 százalékos növekedése mellett 6,1 százalékkal emelkedett.
Marad a jegybanki alapkamat és az inflációs dilemma
Ugyanezen a napon volt Matolcsy György utolsó kamatdöntése jegybankelnökként, ahol papírforma szerint a Monetáris Tanács amellett döntött, hogy nem nyúl hozzá az alapkamathoz, ami így 6,5 százalékon maradt.
A döntés nem okozott meglepetést, ennek ellenére nagy várakozás előzte meg a kamatdöntést követő sajtótájékoztatót. Miután ugyanis a januári infláció a vártnál jóval magasabban, 5,5 százalékon alakult, ismét kockázatossá vált az inflációs pálya. Az MNB azonban leszögezte: még az idei első negyedévben elkezd csökkenni az infláció, kérdéses ugyanakkor, hogy a tervezett 3,7 százalékos költségvetési hiánycél teljesül-e.
A makroadatok során a külkereskedelmi termékforgalom követte. A KSH adatai szerint 2025 januárjában a kivitel volumene 2,5 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszaki szintet, a behozatalé viszont 1,3 százalékkal elmaradt attól. Az aktívum 903 millió euró volt, az egyenleg 343 millió euróval javult az egy évvel korábbihoz képest. Ugyanakkor a hazai ipari termelői árak átlagosan 9,1 százalékkal drágultak meg, főként a forintgyengülés miatt.
Ehhez képest a héten egy kis ideig hosszú idő után ismételten 400 forint alatt volt egy euró, igaz, ez nem is tartott túl sokáig. Utoljára hármassal az október 23-i héten kezdődött az euró-forint árfolyama, de az azóta felhalmozott gyengülés ledolgozásához egészen 393-ig kellene erősödnie a forintnak.
Kevés a gyermek, sok a dolgozó
A foglalkoztatottak száma megugrott, januárban már 32 ezer fővel, 4 millió 684 ezer főre emelkedett a 15 és 74 év közötti foglalkoztatottak száma. A munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt, a munkanélküliek száma pedig 214 ezer fő. Az NGM szerint ez rekordmagas eredmény.
Ezzel szemben a legfrissebb demográfiai adatok továbbra is igen lehangolóak: az év első hónapjában egy évvel ezelőtthöz képest 4,5 százalékkal kevesebb gyermek született, és a házasságkötések száma 4,2 százalékkal mérséklődött. Ugyanakkor még tovább, 6,5 százalékkal nőtt a halálozások száma. Mindezekkel együtt a teljes termelékenységi arányszám egy nőre becsült értéke már 1,35-re csökkent az egy évvel korábbi 1,40-ről.
A fenti adatok alapján tehát természetesen fogyásban van a magyar, a nemzet társadalmi öregszik. És éppen ezt a korosztályt veszi célba a kormány a nyugdíjasok áfa-visszatérítési rendszerével, amely nagyjából egy cashback-szolgáltatáshoz hasonlít, és ha így vesszük, akkor egy igen gáláns kezdeményezés a számukra.
Mi lesz velünk a tavasz első napjain?
A héten érkeznek a tavalyi évre vonatkozó éves hazai nyers GDP-adatok végleges számai, valamint a januári ipari termelési adatok is. Az MNB után az Európai Központi Bank is dönt a kamatról, és az OTP tavalyi utolsó negyedéves eredményei is befutnak.
Gulyás: „A szike is elég, a nagy bozótvágóval Washingtonban dolgoznak”
Ez volt a nyugati világ legnagyobb korrupciós botránya, a legnagyobb szuverenitás elleni támadás - mondta Gulyás Gergely a Trump-adminisztráció tényfeltárásának eredményeiről. Közölte: Orbán Viktor is tavaszi nagytakarításra készül. Közben érkeznek az adókedvezmények, a hiánycél mindezek ellenére tarthatónak tűnik. Újabb kormányinfó, újabb bejelentések Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivőtől.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak

Bukott az érinthetetlen ingatlankirály, 60 milliárd forintot vasalna be rajta az adóhatóság

Orbán Viktorig jutott az NB I-es focisták 6 milliós fizetésének híre, elképesztő a kormányzati reakció

Bejelentették a Nemzeti Bajnokokat, 155 milliárdot kaphatnak

Megrohamozták a kereskedőket: mindenki ebbe akarja fektetni a vagyonát

Ez a szabály mindent megváltoztathat, gyökeres változás előtt Budapest lakáspiaca

Eurostat: ennyivel vesszük drágábban a gázt az oroszoktól, mint mások

Nekiment az NGM az OKSZ-nek, újabb csörte alakult ki az árrés miatt

Figyelem: Így alakul a „nők 40” nyugdíj összege
