A „dísznövényadó” azokat a vállalkozásokat érinti, ahol hagymás, gumós, gyöktörzses dísznövényeket, dugványokat, palántákat, facsemetéket, díszfákat, cserjéket vagy egyéb élő növényeket termelnek, forgalmaznak. Fizetniük kell a növénykölcsönzőknek, tájépítészeknek, kertészeknek, parképítőknek, sőt még a sportpályáknak és a temetőknek is – számolt be Facebook-oldalán a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének (MKOE) alelnöke.
Bár a jogszabály már tavaly született, Ruszin Zsolt ezt annak kapcsán hozta fel, hogy a fideszes kormányzat egy esetleges Tisza-kormány állítólagos adóemelésével riogat, miközben az csak egy a sok döntés közül, amikor az Agrárminisztérium dísznövényadóval sújtotta a gazdaságot.
Tehát ez a „29/2024. (IV. 30.) AM rendelet a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezeténél működő Közösségi Marketing és Innovációs Alapba történő befizetésről szóló piacszervezési intézkedés kiterjesztéséről”.
Azt a 444.hu szúrta ki, hogy a „piacszervezési intézkedés kiterjesztéséről” szóló jogszabályról van szó.
Ami az adónem, pontosabban hozzájárulás mértékét illeti, jelezte, 8 milliós forgalom alatt 5 ezer forint, felette 10 ezer forint a dísznövényadó telephelyenként 2024 tavaszától, ami csak most kezd el tudatosodni a közel 50 ezerre becsülhető érintetti körnél.
Félmilliárd forintos adóbevételre épeszű országokban a politikusok nem szoktak adórendeleteket alkotni!
– állapította meg az MKOE vezetője, fájlalva, hogy a szaktárca nem nem válaszolt az egyesület részéről küldött júliusi megkeresésére.
Kemény kritikát kapott az Ügyfélkapu+ legújabb funkciója
Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke szerint korántsem tökéletes a tegnapi napon elindult e-mailes belépés. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot