A Mira gyógyvíz nátriumszulfátot (glaubersót) tartalmaz, de konyhasóban és magnéziumszulfátban (keserűsó) is gazdag. Enyhe hashajtó, béltisztító hatású, de eredményesen alkalmazható fogyókúra kiegészítésként, amelynek hatására nemcsak fogyás következik be, hanem az elhízás mellékhatásaként jelentkező cukorbetegség és magas vérzsírszint csökkentése is elérhető.

Tehát kifejezetten jó gyógyvízről van szó, azonban a Szoljon hírportál cikke szerint viharfelhők gyülekeznek a több mint 100 éves múltra visszatekintő gyógyvízmárka felett. Az utóbbi időben a tiszajenői palackozó üzemben mintegy tízen dolgoztak. Nemrégen öt embernek felmondtak, mert a palackozást a gyöngyösi cég áthelyezte a parádsasvári üzemegységébe. Ma már csak annyi főt foglalkoztat a társaság, amennyien a vízkivételnél és a szállításnál tevékenykednek.

Kép: Facebook

Eső nélkül nem létezik Mira gyógyvíz

A híroldalnak a vizet forgalmazó cég részéről elmondták, hogy sajnos manapság már nincs akkora kereslet a Mira és a Mira Baby gyógyvizekre, mint régebben. Emiatt kényszerültek költséghatékonysági intézkedések bevezetésére. A cég részéről ráadásul egy ennél aggasztóbb ok is elhangzott, ez pedig a térséget érintő csapadékhiány.

Tudni kell, hogy a Mira vizet alig pár méteres mélységből hozzuk felszínre, amely az agyagos földből kioldódó ásványi sókkal dúsítottak, ez teszi a vizet gyógyhatásúvá. Nos, ha nincs eső, nincsen Mira gyógyvíz sem. Kiapadóban van a terület ilyen tekintetben

– magyarázta a jelenlegi helyzetet a forgalmazó cég vezető munkatársa.