Az akcióra azután került sor, hogy a Legfőbb Ügyészség kérésére az Országgyűlés két hete megfosztotta mentelmi jogától Békés megye 4.számú választókerületének parlamenti képviselőjét.
Az akció méreteire jellemző - állították egybehangzóan a nevük elhallgatását kérő források, hogy húsznál több ingatlannál volt a Simonka-üggyel összefüggésben valamilyen "nyomozati cselekmény." A lapot tájékoztató források úgy tudják, hogy esetenként tíz-tizenkét autóval érkeztek a különböző helyszínekre nyomozók. Meg nem erősített hírek szerint öt személyautót és két tehergépkocsit is lefoglaltak, ezeket egy orosházi rendőrségi telephelyen őrzik.
A gyanú szerint Simonka György másokkal összehangoltan jogtalan vagyoni haszonhoz jutott az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a tagállami költségvetésből a termelői szervezetek beruházásaihoz, eszközbeszerzéseihez igénybe vehető, vissza nem térítendő támogatások jogellenes megszerzésével.
Az ügyészség szerint Simonka György meghatározta azt is, hogy az egyes beruházásokat megvalósító cégek képviselői a felülárazott vállalkozói díj mekkora részét - általában 45 százalékát - szolgáltassák vissza neki készpénzben. A beruházásokkal okozott vagyoni hátrány meghaladja az 1,4 milliárd forintot.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket