Az ügyben felmerült megalapozott gyanú lényege szerint a fideszes Simonka György tevékenysége a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek (a továbbiakban TÉSZ) által igénybe vehető, az Európai Uniótól és a hazai költségvetésből származó támogatások jogellenes megszerzésére irányult. A termelői szervezetek ugyanis az elismerési tervben szereplő beruházásokhoz, eszközbeszerzésekhez az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint az uniós támogatáson túlmenően a tagállami költségvetésből is támogatásban részesülhettek.
Mivel Simonka György tisztában volt azzal, hogy jelentős összegű pályázati források nyílnak meg, ezért 2009 év végén elhatározta, hogy mások segítségével, azok cégeinek a felhasználásával egy olyan személyi kört épít fel, melynek az volt a célja, hogy a beruházások megvalósítása során, a döntéshozókat megtévesztve, egymással összehangoltan, európai uniós, illetve a hazai költségvetésből származó, vissza nem térítendő támogatás igénybevételével jogtalan vagyoni haszonhoz jussanak. (Pénzmosodát lepleztek le.)
Simonka György és társai a beruházásokat és az eszközbeszerzéseket felülárazták, vagyis a kérelmekben valótlan adatokat tüntettek fel azért, hogy jogellenesen megnövelt összegű támogatásokat vegyenek fel. Az ingatlanokat olcsón megszerezték, majd azokat minimális fejlesztéssel, fiktív értékbecsléssel szerepeltették az elismerési tervekben. A beszerzett eszközök döntően használtak voltak, amelyek csak töredékét képviselték az értük kifizetett összegnek.
Simonka György meghatározta azt is, hogy az egyes beruházásokat megvalósító cégek képviselői a nekik átutalt, vagyis felülárazott vállalkozói díj mekkora részét - általában 45 százalékát - szolgáltassák vissza neki készpénzben.
Az eddig beszerzett adatok alapján a Simonka György rendelkezései szerint lebonyolított beruházások kapcsán okozott vagyoni hátrány meghaladja az 1 milliárd 400 millió forintot.
Simonka György országgyűlési képviselő cselekménye:
- két rendbeli, felbujtóként, bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének,
- két rendbeli, bűnszervezetben, gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettének
- két rendbeli vesztegetés elfogadása bűntettének,
- két rendbeli, társtettesként bűnszervezetben elkövetett, kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettének,
- két rendbeli folytatólagosan, és felbujtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségének megalapozott gyanúja megállapítására alkalmas.
Az ügyben a NAV Központi Hivatal Pénzmosás Elleni Információs Iroda feljelentése nyomán a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága 2014. július 14. napján rendelt el nyomozást költségvetési csalás bűncselekménye miatt. A Legfőbb Ügyészség Kiemelt, Korrupciós és Szervezett Bűnözés Elleni Ügyek Főosztálya 2016. február 4. napján a nyomozás lefolytatására a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölte ki.
A Központi Nyomozó Főügyészség az ügyben eddig 29 személyt (ügyvezetőket, alvállalkozókat, hozzátartozókat, bizalmi embereket, vesztegetéssel érintetteket) hallgatott ki gyanúsítottként, akik valamennyien szabadlábon védekeznek.
A mentelmi jog felfüggesztése esetén nyílik lehetőség Simonka György gyanúsítotti kihallgatására - közölte a Főügyészség.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt