Megkezdődtek a török Sisecam cég kaposvári üveggyárának kivitelezési munkálatai – jelentette be a generálkivitelező Dogus Építőipari és Kereskedelmi Részvénytársaság helyettes projektmenedzsere Kaposváron szerdán.

Baris Özek az építkezés helyszínén, a keleti ipari parkban tartott sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy jelenleg a földmunka és az alapozás zajlik, de már dolgoznak a csatornarendszeren is, és holnap beindul az a betongyár, amely az építkezéshez szükséges betont állítja elő.

Átmeneti város

Prioritást élvez az irodaépületek és a dolgozóik ellátását biztosító szállásépületek felépítése a felvonulási területen a következő 2-3 hónapban – mondta a projektmenedzser, hozzátéve, hogy terveik szerint mintegy 1200-an laknak majd ebben az "átmeneti városban".

Baris Özek kiemelte: céljuk, hogy minél több kaposvári és Kaposvár környéki munkavállalót foglalkoztassanak. Jelezte, nagyon elégedettek az eddig felvett könnyű- és nehézgépkezelőkkel.

Dombi Péter, a Kaposvári Fejlesztési Központ ügyvezetője azt mondta: a beruházás legnagyobb kihívását a megfelelő számú munkaerő biztosítása jelenti, ennek érdekében felvették a kapcsolatot a Somogy Vármegyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztályával, valamint toborzóirodákkal.

Toborozzák a munkásokat

Több mint száz, a betonalap zsaluzást végző építőipari munkás toborzása folyamatban van, rajtuk kívül szükség van nehéz- és könnyűgépkezelőre, irodai kisegítőre, villanyszerelőre, mérőemberre, gépésztechnikusra, gépész szakmunkásra, takarítóra, vasbetonszerelőre, raktárvezetőre, mosodai kisegítőre – sorolta.

Hozzátette, a szellemi dolgozók körében keresnek tolmácsot, bérszámfejtőt, könyvelőt, beszerzőt, jogászt, építő-, gépész- és fejlesztőmérnököt, tervezőt, vámfelügyelőt, vámtisztet, biztonságvédelmi felelőst, projektmenedzser asszisztenst és mások mellett környezetvédelmi szakembert is, jelentkezni a foglalkoztatási főosztályon és a toborzóirodákon keresztül lehet.

2021-ben jelentették be

A Sisecam kaposvári üveggyárának építését 2021 júniusában jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki azt is közölte, hogy a beruházáshoz a kormány vissza nem térítendő támogatást nyújt.

Burcin Isguden, a török vállalat műszaki menedzsere a projekt állásáról idén júniusban tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a gyár a tervek szerint 2024 szeptemberében kezdi meg a termelést, a beruházás a költségek növekedése miatt az eredetileg kalkulált 220 millió euró helyett 400 millió euróba kerül.

A gyár 112 ezer négyzetméteres lesz, a teljes kapacitás elérésekor 350 embert foglalkoztat majd, két kemencéjében akár napi 550 tonna csomagolóüveg, köztük üdítős és befőttesüveg állítható elő, amelyeket a helyi és nemzetközi piacra szánnak

– tette hozzá.

A műszaki menedzser elmondta, hogy az 1935-ben alapított Sisecamnak 4 kontinens 14 országában 45 gyára és 24 ezer alkalmazottja van, az évente előállított 5,6 millió tonna üvegárut több mint 150 országban értékesíti.

Dombi Péter, a Kaposvári Fejlesztési Központ ügyvezetője a júniusi sajtótájékoztatón elmondta: Átlagosan havi 700 ember dolgozik az építési területen, de ez a szám a csúcsidőszakban az 1500-at is elérheti – tette hozzá.

A kormány előbb véget vetett az összes állami beruházásnak, aztán 24-re rábólintott

Júniusig már 270 állami beruházást függesztett fel Lázár János, most pedig a kormány váratlanul „kiemelt társadalmi, politikai, gazdaságfejlesztési” jelentőségűnek nevezett 24 projekt azonnali kezdéséről döntött. Bővebben --->