Huszár 1930-ban született Veresegyházon, a moszkvai Lenin Intézetben folytatott pedagógiai, pszichológiai és logikai tanulmányokat, diplomáját ott szerezte 1953-ban - olvasható a portál cikkében.
Tudományos pályája 1960-ban kezdődött az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának filozófia tanszékén, itt dolgozott 1969-ig adjunktusként. Egyetemi docensi kinevezése után átvette a szociológiai tanszék vezetését is. 1977-től egyetemi tanár. A tanszék 1983-ban átalakult Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetté, melynek igazgatója lett. Ezt a tisztségét 1992-ig viselte.
Az 1990-es országgyűlési választáson a Magyar Szocialista Párt pártonkívüli jelöltjeként annak országos listájáról bekerült az Országgyűlésbe, de négy hónappal később lemondott mandátumáról.
1982-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1987-ben pedig rendes tagjává választotta. 2003-ban Széchenyi-díjban, 2011-ben Hazám-díjban részesült.
Az erkölcsi tudat kérdéseit, értelmiségszociológiai és a történelemszociológiai témákat vizsgált, behatóbban foglalkozott a tudáselittel. Munkássága alatt több Bibó Istvánnal, Erdei Ferenccel és Kádár Jánossal kapcsolatos mű szerzője, szerkesztője volt.
2001-ben lett az ELTE Társadalomtudományi karának professor emeritusa, és azután is éveken át aktív oktató és kutató tagja maradt az intézménynek.
A Valóság, a The New Hungarian Quarterly és a Szociológiai Szemle szerkesztőbizottságainak, és a Magyar Szociológiai Társaságnak is tagja volt.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás