A kormányközeli MCC Alapítvány tulajdonában van a bécsi Modul Egyetem, ezért az Európai Bizottság döntése szerint nem kaphat uniós forrásokat, vagyis diákjait kizárják az Erasmus-programból – írja a 444.hu a Der Standard cikke alapján. Az osztrák Tudományügyi Minisztérium szerint az Európai Bizottság közölte is a döntést az Erasmus-program végrehajtásáért felelős nemzeti ügynökséggel.
Noha a lépés a cikk szerint szokatlannak számít, Magyarországon az összes alapítványi fenntartású egyetem érintett. A kormány próbálkozik, de még nem módosították úgy a jogszabályokat, hogy az az EU-nak megfeleljen. A Modul Egyetemnek 2023-ban lett 90 százalékos tulajdonosa az MCC-t fenntartó alapítvány. A kuratórium elnöke Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója.
A Modul Egyetem értetlenül áll a történtek előtt, és nem tartja jogosnak a lépést. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy a döntést visszavonják
– közölték a lappal.
Kapcsolódó
Hozzátették: a diákokat nem éri hátrány, mert az EU helyett számukra az egyetem egyenértékű támogatást biztosít külföldön. A magyar kormány is próbálkozott ezzel, de szeptemberben kiderült, a Pannónia programra jelentkezők száma a kormány várakozásainak 10 százalékát sem éri el. Hankó Balázs miniszter viszont év végén már arról beszélt, a program sikeres, és többen jelentkeztek rá, mint az Erasmusra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy