Módosító javaslatot nyújtott be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról (KEKVA) szóló törvényhez az Országgyűlésnek. Ez a törvény szabályozza többek között a modellt váltott egyetemeket fenntartó alapítványok kuratóriumainak és felügyelő-bizottságainak működését, vagyis azt, ami miatt az uniós miniszterekből álló tanács – az Európai Bizottság javaslatára – közel két évvel ezelőtt elzárta a pénzcsapot a magyar egyetemek többsége előtt, kizárva ezzel a diákokat az Erasmus+ és a kutatókat a Horizont Európa programból – írja a hvg.hu.
A módosító több ponton is kiegészíti az eredeti törvényt, sajtóinformációk szerint erre azért is volt szükség, mert az Európai Bizottság és a kormány között továbbra is több ponton vita volt, például arról, hogy kik lehetnek tagok az egyetemi kuratóriumokban és felügyelőbizottságokban. Ezekből a miniszterek már tavaly februárban önként lemondtak, amit a törvény most elő is ír.
A most benyújtott javaslat kimondja a kuratóriumi és felügyelő-bizottsági tagok megbízatása legfeljebb hat évre szól és egy alkalommal választhatók vagy jelölhetők ki újra.
Kizárja emellett körből többek között az alábbi politikai vezetőket, akárcsak azokat, akik az alapítványi tisztség megszerzése előtti egy évben betöltötték valamelyik pozíciót:
- miniszterelnök;
- miniszter;
- miniszterelnök politikai igazgatója;
- miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója;
- államtitkár;
- országgyűlési képviselő;
- főpolgármester;
- polgármester;
- kormánybiztos;
- miniszteri biztos;
A lista folytatódik a törvényben meghatározott szakmai felsővezetőkkel és szakmai vezetőkkel, valamint köztisztviselőkkel is, így kiesnek például a kormányhivatalok és járási hivatalok vezetői is.
Az Erasmus-ügy közel két éve húzódik, 2022 decemberében döntött úgy az Európai Bizottság javaslatára a Tanács, hogy a modellváltó intézményekkel nem lehet kötelezettségvállalásokat aláírni az uniós finanszírozású programokban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le