A vágányhálózat rossz állapota mellett az egyre nagyobb méreteket öltő munkaerőhiány is komoly kihívás elé állítja a MÁV-csoportot - írja a Népszava. A Volánnal együtt 57 ezer munkavállalót foglalkoztató két állami közlekedési társaság 4500 pozíciója betöltetlen.

A legnagyobb hiány a vasúttársaságnál a mozdonyvezetők, a jegykezelők és a kocsivizsgálók körében van.

Ezekben a munkakörökben olyan kevés az ember, hogy csak folyamatos túlórával tartható a menetrend.

A mozdonyvezetők, a váltókezelők és a jegyvizsgálók többsége is kimeríti nem csupán az éves munkaidőkeretét, hanem az új Munka Törvénykönyve és a MÁV hatályos kollektív szerződésében meghatározott maximum 300 órás túlóra keretet is. Ezt követően – legalábbis a jelenleg hatályos jogszabályok értelmében – a munkáltatónak semmilyen jogi lehetősége nincs arra, hogy további rendkívüli munkavégzést rendeljen el az alkalmazott számára - olvasható a lapban. 

Igaz, akad egy kiskapu. Egyéni különmegállapodásokkal extra díjazás fejében további száz órával növelhető a túlórakeret, de ez már teljes egészében a munkavállaló döntése. Ha azonban a munkavállaló úgy érzi, hogy ez már veszélyezteti az egészségét, vagy egyszerűen csak túl fáradt a további extra munkához, akkor semmi sem kényszerítheti rá.

Az utánpótlás sem teljesen megoldott, hiszen Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke szerint a mozdonyvezetői tanfolyamok sikeressége 60-70 százalékos, ráadásul 2025-2027-re nyugdíjba megy az a generáció, amely a MÁV munkavállalóinak derékhadát adja.

Akik most kezdenek, jó ha májusban képesek lesznek biztonsággal elvezetni egy mozdonyt. Ráadásul a mozdonyvezetői tanfolyam sikeressége átlagosan 60-70 százalékos. Feltéve, hogy akad jelentkező, mert bizony masinisztának lenni ma már nem annyira vágyott munka, mint hajdanán. Meleg János szerint a 800 ezer forintos bér sem elég vonzó ehhez. Hiába viszik lejjebb és lejjebb a felvételi és vizsgakövetelményeket - fejtegette a szakszervezeti vezető. 

A figyelmetlenségek, a folyamatos késések, a nem működő klíma és sok egyéb kényelmetlenség korbácsolta harag azután az utasokkal közvetlenül érintkező jegyvizsgálókon, pénztárosokon csapódik le.

Az utazóközönség is egyre frusztráltabb. Tettlegességig még nem fajultak a viták, de tagadhatatlanul egyre vasútellenesebb a közhangulat

– vélekedik Meleg János, a VSZ elnöke.

 

Évente 70 millió forintot spórolhat egy bezárt vonalon a MÁV, de a magyarok amúgy is inkább autót ve

A közúti gépjárművek száma 4 096 129-re bővült, miközben az egyik bezárt mellékvonalon 63 százalékkal csökkent az utasok száma. Bővebben>>>